Informális egyeztetés vette kezdetét az ÁJK és egy tajvani egyetem között

A Providence University Nemzetközi Gazdálkodási Program igazgatóját fogadta karunk vezetése 2019. május 14-én. Az eseményen Ms Vivian Chang Wen-Ching a jövőbeni együttműködés reményében megismerkedett az Állam- és Jogtudományi Karral (ÁJK), továbbá informális egyeztetést folytatott Prof Dr. Miskolczi Bodnár Péter dékánnal, Dr. Szuchy Róbert és Dr. Homicskó Árpád Olivér dékánhelyettesekkel.

Ms Chang látogatása alkalmával közös kutatásokról, de a többi között nyári egyetemi és más idegen nyelvű kurzusokról is szó esett, amikor karunk vezetőinek érdeklődésére az igazgatóasszony amellett, hogy tájékozódott intézményünkről, bemutatta a tajvani egyetemet is. 

Mint ismertette: a katolikus egyetem hat fakultásból áll. Az Idegen Nyelvek és Irodalom, a Bölcsészet és Társadalomtudományok, a Természettudományok, a Menedzsment, a Számítástechnika és Informatika, illetve a Nemzetközi Tanulmányok fakultásai (kollégiumok) széles képzési palettát nyújtanak, több mesterszakkal.

Ms Chang továbbá érdeklődött az ÁJK-án folytatott Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézet (GVI), illetve az LL.M képzések iránt.

Az ÁJK vezetői bemutatták karunkat, Dr. Lóth László intézetvezető és a GVI vezető oktatói pedig a gazdasági és vezetési szakokat, azok oktatási céljait, tartalmait. Miklósné Dr. Zakar Andrea intézetvezető az LL.M képzés céljairól, tartalmáról valamint a lehetséges ösztöndíjakról tájékoztatta a vendéget.

Az esemény résztvevői egyöntetűen eredményesnek ítélték a találkozót, illetve mindkét részről hangsúlyozták azt a nyitottságot, amely a jövőbeni sikeres együttműködés alappillére lehet. 

Ms Chang gratulált az Állam- és Jogtudományi Kar vezetőségének és jókívánságairól biztosította Prof Dr. Miskolczi Bodnár Péter dékánt.



Web: http://www.pu.edu.tw/english/
Facebook: https://www.facebook.com/PU.ProvidenceUniversity
Bemutató PR videó:  https://www.youtube.com/watch?v=OYL4KtDmUrM

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont