Készült: 2016-02-15
Módosítás: 2016-02-15

Dr. Aáry-Tamás Lajos, az Oktatási Jogok Biztosa előadása az ÁJK-n

Dr. Aáry-Tamás Lajos, az Oktatási Jogok Biztosa 2015. május 6-án tartott előadást „Erőszak a felsőoktatásban” címmel a Károli Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán a Büntetőjogi, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék TDK keretében. Elsőként az iskolai agresszió kérdésével foglalkozott. Felhívta a figyelmet arra, hogy az erőszak valamennyi oktatási, pedagógiai intézményben jelen van: az óvodától az egyetemi campusig.

A gólyatábori erőszak kapcsán a vizsgálatot volt Károlis hallgató, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalában dolgozó dr. Rácz Renigia készítette. Szó esett arról is, hogy milyen módon biztosítják a leendő hallgatók emberi és állampolgári jogait, milyen szabályzatot alkottak a felsőoktatási intézmények a gólyatáborokra, és kinek a feladata és felelőssége a táborok megszervezése. Dr. Aáry-Tamás Lajos hangsúlyozta, hogy az egyetemi és a főiskolai hallgatók nélkül nem sikerülhet helyreállítani a felsőoktatási környezetet. Fontos, hogy fórumokat teremtsenek akciókra, kezdeményezésekre, ahol kifejezhetik oktatóikkal együtt, hogy elutasítják az erőszakot. Ebben feltétlenül számít a Károli Gáspár Református Egyetem oktatóira és diákjaira is.”


Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont