Az új büntetőeljárási törvény és a gazdasági bűnözés kapcsolata konferencia

2018. május 11-én került megrendezésre a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Bűnügyi Tudományok Intézete és Dr. Újhelyi Bence ügyvéd közös szervezésében „Az új büntetőeljárási törvény és a gazdasági bűnözés kapcsolata” c. konferencia. A nagysikerű rendezvénysorozat negyedik állomásának célja volt, hogy bemutassa, az új büntetőeljárási törvény milyen lehetséges hatást gyakorol majd a gazdasági bűnözés felderítésére és bizonyítására.
Az előadássorozatot Prof. Dr. Tóth Mihály, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető tanára, és MTA doktora kezdte, aki arról tartott előadást, hogy segítheti-e az új büntető törvény a gazdasági bűnözés elleni hatékonyabb fellépést. Utána Dr. Molnár Gábor Miklós, kúriai tanácselnök tartott egy rövid beszámolót az új büntetőeljárási törvény és a gazdasági bűnözés kapcsolatáról, végül az állófogadás előtti utolsó előadást Dr. Fürcht Pál Fővárosi Főügyészhelyettes tartotta, akinek előadása: „A büntetőeljárás, mint játék” címet viselte.
A szünet utáni első előadást Dr. Vankó László dandártábornok, a NAV bűnügyi főigazgatója tartotta, aki a NAV Bűnügyi Stratégiáját szemléltette, összevetve azt az új büntetőeljárási törvénnyel. Őt követte Dr. Újhelyi Bence ügyvéd előadása, aki az úgymond „kiüresedett jogintézmények” problémáját mutatta be az új büntetőeljárási törvény által, gyakorlati szemszögből. A következő előadó Dr. Fodor Balázs, egyetemünk PhD hallgatója volt, aki az egyes gazdasági bűncselekmények felderítéséről és bizonyításáról tartott beszámolót. Az előadássorozatot Dr. Jacsó Judit, a Miskolci Egyetem docense zárta, aki az adócsalás szabályozását mutatta be a német és az osztrák jogban.

A konferenciáról készült videófelvétel

Galéria

Meghívó

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont