Konferencia az új büntetőeljárási törvény első tapasztalatairól

2019. május 10-én került megrendezésre a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Bűnügyi Tudományok Intézete és Dr. Újhelyi Bence ügyvéd közös szervezésében Az új büntetőeljárási törvény első tapasztalatai a gazdasági bűncselekmények felderítése és bizonyítása kapcsán c. konferencia.




A nagysikerű rendezvénysorozat ötödik állomásának célja annak vizsgálata volt, hogy a még egy éve sem hatályos új büntetőeljárási törvény milyen hatásokat gyakorol a gazdasági bűnözésre, illetve a gazdasági bűncselekmények felderítésére és bizonyítására.
A konferenciasorozat 5. állomásaként megvalósult szakmai találkozón a tudomány és a gyakorlat legjelentősebb szaktekintélyei ütköztették álláspontjukat az új büntetőeljárási törvény és a gazdasági bűnözés vonatkozásában.

Prof. Dr. Miskolczi-Bodnár Péter, egyetemünk dékánja nyitóbeszédében a gazdaság és a jog kapcsolatáról, illetve többek között a büntetőjog ultima ratio szerepéről beszélt, búcsúzóul hozzátette: „jövőre Veletek (Önökkel) ugyanitt!”  


Dr. Molnár Gábor kúriai tanácselnök úr előadásában nem kevesebbet állított, minthogy a konferenciák írásos anyaga „ma már gyakorlatilag mind a tudomány, mind a jogalkalmazó képviselői számára hivatkozási alapot szolgáltat.” (Tanácselnök úr megállapításának megerősítéséül olyan törvényszéki döntést mutatott be, amiben a bíróság ítéletének indoklásában az egyik korábbi konferenciakiadványra hivatkozik.)

Előadók:
Prof. Dr. Belovics Ervin, legfőbb ügyész helyettes: Előkészítő ülés − egyezség

Prof. Dr. Tóth Mihály, egyetemi tanár, MTA doktora: Szélsőségek és kompromisszumok. Néhány jogértelmezési és jogalkalmazási kérdés a gazdasági bűnözéssel kapcsolatban.

Dr. Molnár Gábor Miklós, tanácselnök, Kúria: Az új büntetőeljárási törvény első tapasztalatai a gazdasági bűncselekmények felderítése és bizonyítása kapcsán.

Dr. Fürcht Pál, fővárosi főügyészhelyettes: Hatások

Dr. Vankó László, dandártábornok, NAV bűnügyi főigazgató: Az új büntetőeljárási törvény vs. pénzügyi nyomozás

Dr. Újhelyi Bence, ügyvéd: Védői tapasztalatok és releváns körülmények

Dr. Fodor Balázs Gábor, PhD hallgató, kutató KRE ÁJK: A gyanútól a vádig


A konferenciáról készült videofelvétel
Galéria
AZ ÚJ BÜNTETŐELJÁRÁSI TÖRVÉNY ÉS A GAZDASÁGI BŰNÖZÉS KAPCSOLATA c. kötet
Meghívó

Következő események


Összes esemény

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont

Youtube