Birher Nándor előadása az Állami Számvevőszék konferenciáján

Az Állami Számvevőszék „Jó gyakorlatok” című szeminárium sorozatában tartott előadást a közelmúltban Dr. habil. Birher Nándor egyetemi docens, a Jogtörténeti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszék tanszékvezetője.

Az előadó három kérdéskört is részletesen körül járt, választ keresve az alábbi kérdésekre: Mi az erkölcs? Mi a humánszolgáltató? Mi szabályozza ezek működését?

kép forrása: https://www.aszhirportal.hu/

Birher Nándor hangsúlyozta, hogy az jelenti az egyik problémát, hogy a XXI. században még mindig kevesen tudnák azt megfogalmazni, hogy valójában mi az erkölcs. Nyilvánvaló oka ennek az is, hogy az 1990 előtti évtizedekben, ha létezett erkölcs, akkor azt csakis a szocialista jelzővel lehetett illetni… A továbbiakban szólt arról, hogy a humánszolgáltatóknak éppen abban nagy a felelőssége, hogy utat mutassanak, e tekintetben is. Hiszen, évtizedekkel ezelőtt vége lett valaminek, ami kiábrándítóvá vált, amiről bebizonyosodott, hogy rossz – de a kérdés ma is aktuális: mi van helyette?! Rámutatott az előadó, hogy ha mások boldogságára törekszünk, akkor eljuthatunk az erkölcsösség megfelelő szintjére.

A második kérdéskör kapcsán aláhúzta, hogy az oktatási és a szociális intézmények összessége adja a humánszolgáltatókat, amelyek középpontjában az ember áll. Ezért sem mindegy, hogy az adott intézmények miként tekintenek az emberre?! A jó az, ha felebarátként.

A harmadik féle szolgáltató típus elemzésénél az került előtérbe, hogy a jogszerűségi és a morális szempontokat be kell tartani a szolgáltatás során. Ezért egyaránt szükség van jogi szabályozásra és erkölcsi szabályozásra.

Örömmel adunk hírt róla, hogy nagy érdeklődés kísérte Birher Nándor docens előadását, aki a téma szakavatott oktatója, Állam- és Jogtudományi Karunkon.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont