Megjelent a megújult Károli Magazin!

A Károli Gáspár Református Egyetem hivatalos hallgatói folyóirata fiatalosabb, megújult külsővel és belsővel, de a már korábban megismert rovatokkal várja olvasóit.

Ízelítő a tartalomból:

  • karácsonyi ünnepi gondolatok Dr. habil. Czine Ágnes rektorhelyettes asszony és Bedekovics Péter egyetemi lelkész tollából
  • a 30 éves Tanítóképző Főiskolai Kar jubileuma alkalmából adott interjút Prof. Dr. Pap Ferenc dékán, valamint az első évfolyam egykori hallgatói is megosztják emlékeiket
  • az AkiKRE büszkék vagyunk rovatban bemutatkozik Tóth Csenge, U21-es Európa-bajnok, többszörös országos bajnok, nemzeti válogatott karatés, pszichológia szakos hallgatónk
  • az Oktatói névjegy rovatunkban ezúttal Prof. Dr. Domokos Andreával, a Bűnügyi Tudományok Intézetének vezetőjével beszélgettünk hivatásáról és a pályafutása során megismert emlékezetes bűnesetekről
  • a #KREatív rovatban hallgatóink művészeti alkotásait közöljük, ehhez kapcsolódó új rovatunkban (Hallgatóink tollából) pedig Marton Petra kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató írása olvasható.

 

A távolléti oktatás következtében téli számunk elsősorban online formában érhető el az alábbi képre kattintva, azonban 2021 januárjától a kari épületek közösségi tereiben korlátozott példányszámban, nyomtatott formában is hozzáférhető lesz.

A magazin kiadványaink között is megtalálható:

http://www.kre.hu/portal/index.php/kiadvanyok/karoli-magazin.html

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont