Az SZTNH „Újvári János diplomadíj” pályázatának külön díja

Tamás Sándor Soma „A szerzői jogi védelem kialakulásának folyamata, a képzőművészeti alkotások szerzői jogi védelme” című szakdolgozatával elnyerte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala „Újvári János diplomadíj” pályázatának külön díját a Szerzői jog kategóriában.

A szakdolgozat a művészet és jog egyfajta párhuzamba állításával felrajzolja a művészet társadalmi megítélése, a művészet fogalma változásának és a képzőművészeti alkotások szerzői jogi védelme kialakulásának, jogfejlődésének ívét. A szakdolgozat egyben egyfajta jogfilozófiai és művészetfilozófiai vizsgálat is.

Az SZTNH minden évben meghirdeti a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók részére az „Újvári János diplomadíj” pályázatot. A pályázaton olyan szakdolgozattal lehet indulni, amely a választott téma szellemitulajon-védelmi összefüggéseit elemzi vagy teljes egészében iparjogvédelmi/szerzői jogi kérdéseket dolgoz fel. A pályázati díj elnyerésének feltételei közé tartozik egy 20 órás szellemitulajdon-védelmi távoktatási tanfolyam elvégzése is azon hallgatók részére, akik nem vettek részt egyetemi tanulmányaik során legalább 20 óra szellemitulajdon-védelmi képzésben.

A 2020-2021-es tanévben a legaktívabb pályázók a Szegedi Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói voltak. A 32 regisztrált hallgató közül 27 hallgató fejezte be a teljes pályázati ciklust, közülük 13 hallgatót javasolt díjazásra a bíráló bizottság. A díjakat  november 17-én adták át az SZTNH-ban.

Sok sikert kívánva gratulálunk Tamás Sándor Somának!  

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont