Újpesti Diákösztöndíjban részesült hallgatónk

Újpest önkormányzata idén is pályázatot írt ki az Újpesti Diákösztöndíjak elnyerésére, amellyel a városvezetés a kiváló tanulmányi eredményt elérő, illetve a művészetek vagy a sport területén kiemelkedően tehetséges újpesti tanulókat és hallgatókat segíti.

Ugró Gyula Tanulmányi Diákösztöndíjban részesült Szűcs Dániel, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam és Jogtudományi Karának IV. évfolyamos, jogász szakos hallgatója.

A pályázat elbírálása során vizsgálták az előző 4 félév tanulmányi átlagát, a tudományos-, és kutató tevékenységet, az elmúlt 3 év versenyeredményeit, s az idegennyelvi ismereteket.

Az Újpesti Diákösztöndíjakat ünnepélyes keretek között november 29-én adta át a városháza dísztermében Déri Tibor polgármester és Bedő Kata kultúráért, oktatásért, társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős alpolgármester.

Kedves Szűcs Dániel!

Örömmel értesültem róla, hogy 2021. november 29-én egyedüli károlis hallgatóként elnyerte az Ugró Gyula Tanulmányi Diákösztöndíjat, mellyel a Károli Gáspár Református Egyetem, mint egyházi felsőoktatási intézmény jó hírnevét is tovább öregbítette.
Ezúton szeretnék az Egyetem egész közössége nevében szívből gratulálni Önnek.
Sok sikert és erőt kívánok további tanulmányaihoz, életére Isten gazdag áldását kérem.

Budapest, 2021.december 5.
Prof. Dr. Czine Ágnes
rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont