Bocskai-díjjal tüntették ki Trócsányi Lászlót

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díjával tüntették ki december 17-én Kolozsváron Trócsányi Lászlót, a KRE ÁJK Alkotmányjogi Tanszékének professzorát, korábbi igazságügyi minisztert, európai parlamenti képviselőt.

Trócsányi Lászlónak még 2019-ben, az erdélyi magyar jogászképzés fejlesztéséhez nyújtott folyamatos és jelentős támogatásáért ítélték oda a kitüntetést, amelynek átadására a világjárvány miatt, többszöri halasztás után csak most kerülhetett sor.

Tonk Márton, a Sapientia rektora köszöntőjében rámutatott: a magyar jogászképzés nemcsak a magyarul (is) oktatott tárgyak széles skáláját jelenti, hanem magyar szellemiségű, az erdélyi magyar kisebbség sajátos problémáinak tudatos felvállalására irányuló oktatást. Trócsányi László a szakalapítás kezdetétől támogatta a Sapientián indult jogászképzést, és igazságügyi miniszterként létrehozta annak finanszírozási struktúráját - emelte ki a Sapientia EMTE rektora.

Trócsányi László elmondta: tevékenysége során mindig a magyar alaptörvény szellemisége, a múlt a jelen és jövő szövetségébe, és az egységes magyar nemzetbe vetett hit vezérelte, ezért is szövetségesként tekint a határon túli magyar jogászképzésre. A kolozsvári jogászprofesszorok arcképcsarnokának felavatása kapcsán rámutatott: a magyar jogászképzésnek Erdélyben óriási múltja van, és a jövőjét illetően is derűlátó.

 

Professzor urat Prof. Dr. Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes asszony köszöntötte Egyetemünk közössége nevében:

Tisztelt Professzor Úr!

A Károli Gáspár Református Egyetem közössége nevében szeretettel gratulálok a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által Önnek ítélt Bocskai-díjhoz.

Életére, munkájára Isten gazdag áldását kérem!

Áldás békességgel:

Budapest, 2021. december 17.

Prof. Dr. Czine Ágnes s.k.
rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont