Elhunyt Király Tibor

101 évesen, december 28-án meghalt Király Tibor jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, egyetemünk volt oktatója.

Király Tibor halálhírét az MTA tudatta. Hosszú és gazdag életpályája során a bűnügyi tudományok számos területén alkotott maradandót. Nevéhez fűződik két büntető-eljárásjogi törvény kodifikálása, továbbá egyes eljárásjogi garanciák, mindenekelőtt a védelem jogának kidolgozása. Több egyetem díszdoktora, nagyszámú publikációit, monográfiáit szinte minden világnyelvre lefordították. Szakmai-tudományos tevékenysége meghatározó módon befolyásolta a tudományterületek ma érvényesülő koncepciójának kialakítását, amely a humanista társadalmi értékeket állítja előtérbe.
Munkásságát számos más kitüntetés mellett 1991-ben Széchenyi-díjjal, 2011-ben Akadémiai Aranyéremmel, 2020-ban pedig a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel ismerték el.

1979-ben az MTA levelező, majd 1987-ben rendes tagjává választották, több cikluson keresztül az akadémia elnökségének tagja, valamint 1988-1990 között az MTA főtitkárhelyettese volt. 1990-ben elvállalta az első magyar felsőoktatási törvény készítését kodifikáló bizottság szakmai vezetését. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy e törvény előkészítése 1993-ban sikerrel befejeződött. Döntő szerepet játszott az MTA mint köztestület szabályainak megfogalmazásában, valamint az 1994-es akadémiai törvény kidolgozásában. Életútja során számos tisztséget betöltött:

a Magyar Kriminológiai Társaság alapító tagja,
a Magyar Jogászegylet tiszteletbeli elnöke,
a Pro Renovada Cultura Hungariae Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának a tagja,
a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány kuratóriumának, valamint a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság magyar nemzeti csoportjának elnöke.

Dr. Király Tibornak meghatározó szerepe volt a Károli Gáspár Egyetem alapításában és az Egyetem budapesti Jogtudományi Karának beindításában.
Számos monográfia, tankönyv szerzője. Az Egyetem Dr. Király Tibor értékteremtő munkáját 2006-ban Károli Emlékéremmel is elismerte.

Több jogászgeneráció nevelője, akinek példamutató magatartása, szakmai elkötelezettsége minta értékül szolgál. Példaként morális felfogására Professzor úrtól idézünk egy mondatot, amelynek 1972-es évszáma jelzi, hogy Király Tibor ezekben az időkben is, kevesekkel együtt merte képviselni az igazságszolgáltatás európai princípiumait.

„Ha a büntetőeljárásban megtartják az általánosan nemzetközileg is elfogadott elveket; ha a bizonyítás nem aljasodik kényszervallatássá, a védő meri ellátni tisztét, és a bíró megőrzi méltóságát, bizalmat kelt az igazságszolgáltatás iránt, és reményt gyújt az ítéletre várókban.”

Dr. Király Tibor emléke örökké velünk marad.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont