Második előadásával várja az érdeklődőket a Károli Szabadegyetem

Folytatódik a Károli Gáspár Református Egyetem ismeretterjesztő előadássorozata, a Károli Szabadegyetem. A hiánypótló rendezvénysorozat közérthető, tudományos és egyben aktuális témákkal foglalkozó előadással és pódiumbeszélgetéssel várja a Károli Közösség tagjain túl mindazon érdeklődőket, akik nyitottak a világra és a mindennapi életüket átszövő kérdések mélyebb megértésére vágynak.

A havonta egy alkalommal jelentkező rendezvénysorozat második eseményének meghívott vendége Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, aki A Belügyminisztérium működése békében, pandémiában és háborúban címmel tart előadást, majd az előadást pódiumbeszélgetés követi a témában.

Időpontja: 2022. június 23., csütörtök este 18 óra
Házigazda és beszélgetőpartner: Prof. Dr. Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, a Magyar Jogász Egylet elnöke, európai parlamenti képviselő
Helyszín: Károlyi-Csekonics-palota, Aula (1088 Budapest, Reviczky utca 6.)

Az ismeretterjesztő előadás előtt, regisztrált vendégeink számára vezetett történelmi séta lehetőségét is biztosítja az egyetem az előadás helyszínén, a Károlyi-Csekonics-palotában. Amennyiben részt kíván venni az épületbejáráson, kérjük a regisztráció során jelezze.

A Károli Szabadegyetem második eseményére az alábbi linken regisztrálhat:

http://www.kre.hu/szabadegyetem/regisztracio/

Jelentkezési határidő: 2022. június 22. 24 óra

A május végén elindult rendezvénysorozat előadásairól azon érdeklődők sem maradnak le, akik személyesen nem tudnak jelen lenni, hiszen az előadásokat rögzítjük, és a későbbiekben az egyetem online felületén és a közösségi médiában is elérhetők lesznek.

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere, jogász.
1948-ban Budapesten született, egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán kezdte, 1978-ban a Rendőrtiszti Főiskolán, majd 1986-ban az ELTE jogtudományi karán diplomázott.

1972-ben rendőrségi szolgálatba lépett, Zuglóban volt segédnyomozó. 1988-tól a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályvezetője, 1990-től a megyei főkapitány közbiztonsági helyettese. 1991 márciusától Budapest rendőrfőkapitánya, 1991–1996 között országos rendőrfőkapitány. 1991-ben vezérőrnaggyá, 1993-ban altábornaggyá léptették elő. 1994-ben munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje csillaggal tüntették ki. 1996 végén nyugdíjba vonult, ezt követően 1997-től az OTP Bank Rt. biztonsági tanácsadója, s az igazgatóság tagja volt.

1998-ban Orbán Viktor miniszterelnök meghívta kormányába, így 1998-2002 között a Belügyminisztériumot irányította, mely pozíciót 2010-től ismételten elvállalta, és három egymást követő ciklus után 2022-től immáron ötödik alkalommal tölti be Magyarország belügyminiszteri tisztségét.

 

A Károli Szabadegyetem első előadásáról bővebben ide kattintva olvashatnak.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont