Szükség van-e Magyarországon jogi-igazgatási szaknyelvújításra? c. konferencia

A Szükség van-e Magyarországon jogi-igazgatási szaknyelvújításra? Jogi-igazgatási terminológiastratégia kialakítása c. konferenciára a Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhely szervezésében került sor 2023. március 9-én a Csekonics-palotában. Az Egyetemen nyelvészek, terminológusok és jogászok részvételével zajló – hasonló című – kutatás második nyilvános alkalma lehetőséget kínált arra, hogy a hazai jogtudomány, illetve az egyes jogászi hivatásrendek képviselői, az Igazságügyi Minisztérium és az OFFI Zrt. munkatársai vagy éppen a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesületének tagjai, valamint a magyar nyelv ügye iránt elkötelezett érdeklődők e tárgyban tizenhat előadót is meghallgassanak. A rendkívül nagy érdeklődés mellett lezajlott rendezvényen két ízben is lehetőség volt hozzászólásokra, s igen előremutató, hasznos, sőt inspiráló vita alakult mindkét alkalommal – jelezve a jelenlévők elkötelezettségét, illetve a témakör objektív súlyát is.

A konferencián széleskörű egyetértés alakult ki egy terminológiastratégia szükségességét illetően, sor került a jogi szakfordítás kortárs nehézségeinek bemutatására, a digitális fejlődés vonatkozó összefüggéseinek feltárására, továbbá szinte valamennyi előadó kiemelte a terület elhanyagoltságát a jogi-igazgatási felsőoktatásban.

E rendezvény eredményei hasznosan egészítették ki a 2022. december 1-én A határon túli magyar jogi-igazgatási nyelv helyzete címmel szervezett konferencia felismeréseit, következtetéseit, s a kutatás harmadik mérföldköveként rövidesen egy nemzetközi konferencia teszi teljeskörűvé a vizsgálatot, amennyiben külföldi előadóink majd arról osztják meg velünk és egymással tapasztalataikat, hogy hogyan, milyen intézményesített formákban zajlik az egyes, nem angol nyelvű, kisebb európai országokban a jogi-igazgatási nyelv gondozása, fenntartása és megújítása.

Meghívó
Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont