Első Országos Római Jogi Perbeszédverseny

Karunk Római Jogi Tanszékének szervezésében 2023. április 28-án került megrendezésre az első Országos Római Jogi Perbeszédverseny.

A hagyományteremtő célú rendezvénynek a Károlyi-Csekonics-Palota adott otthont. A verseny szervezőjének, Prof. Dr. Jakab Éva tanszékvezető asszony meghívására hat jogi kar hallagatói tizenkét csapatban vettek részt az eseményen. A Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem első és másodéves joghallgatói, összesen 36 versenyző mérte össze tudását.

A csapatoknak egy órás felkészülési időn belül kellett egy-egy jogesetet kidolgozniuk, majd felperesi, alperesi és bírói szerepekben megoldásaikat 15 percben prezentálni a zsűri és versenytársaik előtt. A zsűri nemcsak a versenyzők retorikai, érvelési, előadási képességeit értékelte, a dogmatikai elemzés, illetve a jogi problémák megoldásának színvonalát is díjazta.

Karunkat Chandler Oliver, Gruber András, Kovács-Telki Tamás és Buzás Emese, Tóth Boglárka, Tourab Dorina csapatai képviselték.

Chandler Oliver, elsőéves hallgató a legjobb felperes díjat nyert el.
Kezdeményezésünket a társkarok is üdvözölték, így 2024-ben a PPKE JÁK falai között folytatódhat az országos verseny.

Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont