Fővárosi Büntetőjogi Perbeszédmondó Verseny a KRE ÁJK-n

A KRE ÁJK Bűnügyi Tudományok Intézete 2024. április 19-én 10 órától rendezte meg a hagyományos Fővárosi Büntetőjogi Perbeszédmondó Versenyt. A helyszín az impozáns Károly-Csekonics Palota Bálterme volt.

A Fővárosi Büntetőjogi Perbeszédmondó Versenyt a három budapesti egyetem – az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem – jogi karai első ízben 2013 tavaszán rendezték meg.

A Fővárosi Büntetőjogi Perbeszédmondó Versenyen az előzetes kari Büntetőjogi perbeszédmondó versenyek eredménye alapján a fővárosi karok legjobb hallgatói mérhették össze tudásukat ügyész és védő kategóriákban.

A versenyzők az eléjük tárt jogesetet feldolgozva adták elő vádbeszédüket, illetve védőbeszédüket. A helyes anyagi jogi megoldás mellett a zsűri az eljárási jogi megfelelőséget és az előadói, retorikai készségeket is értékelte.

Az eseményt 10 órakor Prof. Dr. Domokos Andrea, a KRE ÁJK tehetséggondozásért felelős dékánhelyettese, a Bűnügyi Tudományok Intézetének vezetője nyitotta meg, és ezt követően moderátorként is közreműködött.

A színvonalas verseny végén, Prof. Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró, a zsűri elnöke értékelte a versenyzők teljesítményét, kiemelve, hogy beszédeik a tárgyalóteremben is megállták volna helyüket. Dr. Jancsó Gábor, az Igazságügyi Minisztérium büntetőjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára és dr. Tóth M. Gábor, ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, mindketten a zsűri tagjai, méltatták a versenyzők teljesítményét és hasznos tanácsokat fogalmaztak meg a tárgyalótermi munkával kapcsolatban.

A zsűri végül a legjobb három ügyészt és a legjobb három védőt díjazta, valamint különdíjakat is osztott a versenyzőknek. Az eredmények:

Ügyész kategóriában:

I. Bárdos Adrienn Bernadett (ELTE)
II. Bőhm Enikő (KRE)
III. Bicskei Borbála (PPKE)

Védő kategóriában:

I. Telekesi Bálint (KRE)
II. Nagy Bálint Kristóf (ELTE)
III. Pásztor Dominik Benjámin (PPKE)

A Budapesti Ügyvédi Kamara 100 ezer forintos pénzjutalmában részesült: Telekesi Bálint (KRE).

A Budapesti Ügyvédi Kamara által felajánlott értékes könyvjutalomban részesült: Börcsök Dóra (PPKE) és Szikszai Lili (ELTE).

A kiváló szereplésért Emléklapot kapott továbbá Molnár Vanda (KRE), Mosberger Péter (KRE), Takács Boglárka (ELTE) és Ludányi Tamás (PPKE).

Valamennyi résztvevő részesült a KRE ÁJK által felajánlott könyv díjazásban.

A zsűri tagjai Prof. Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró, tanszékvezető egyetemi tanár (KRE ÁJK), a zsűri elnöke; dr. Tóth M. Gábor, ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke; dr. Jancsó Gábor, az Igazságügyi Minisztérium büntetőjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára; Prof. Dr. Hack Péter tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE ÁJK Büntetőeljárási és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék; és Dr. Novák Csilla, PhD kúriai bíró, megbízott oktató, PPKE JÁK Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék.

A verseny szervezői Prof. Dr. Czine Ágnes tanszékvezető egyetemi tanár, Prof. Dr. Domokos Andrea intézetvezető egyetemi tanár és Dr. Dobrocsi Szilvia egyetemi docens.

Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont