A 85 éves Várady Tibor akadémikust köszöntik egyetemünkön

Az Állam- és Jogtudományi Kar Közjogi Intézete Várady Tibor vajdasági magyar származású jogtudós, jogász, kisebbségjogi szakértő, egyetemi tanár és író 85. születésnapja alkalmából konferenciát szervez május 24-én 11 órakor a Károlyi-Csekonics-palota Báltermében.

A rendezvényt Trócsányi László rektor nyitja meg, a meghívott vendégek Professzor úr életművének elismeréseképpen munkásságával kapcsolatos rövid köszöntőket mondanak. Az ünnepi konferencia programját Wochna Rita, elsőéves tanító szakos hallgató zongorajátéka színesíti, aki Grieg- és Chopin-műveket játszik.

A konferencia meghívója és részletes programja ide kattintva olvasható. Részvételi szándékát az alábbi regisztrációs linken jelezze: https://ajk.kre.hu/konferencia/

 

Várady TiborVárady Tibor a Belgrádi Egyetem jogi karán diplomázott 1962-ben, majd a Harvardon doktorált nemzetközi jogból 1970-ben. 1963 és 1992 között az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán tanársegéd, docens, majd egyetemi tanár. 1992-ben és 1993-ban az akkori jugoszláv kormány igazságügyi minisztere, majd 1993-tól a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) Jogi Tanszékének tanára, valamint vezetője. 1993 és 1997 között a CEU rektorhelyettese. A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja. Az atlantai Emory Egyetem és a Közép-európai Egyetem professor emeritusa.

1981 és 1998 között több ízben is előadott amerikai egyetemeken vendégtanárként. Számos magyar, szerb és angol nyelvű egyetemi tankönyv (társ)szerzője. 1969 és 1971 között az Új Symposion fő- és felelős szerkesztője, 1990 és 1999 között ugyanezt a tisztséget a Létünk című folyóiratnál töltötte be.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont