Prof. Dr. Domokos Andrea köszöntése

Meghitt ünnepség keretében köszöntöttük születésnapja alkalmából a közelmúltban Domokos Andrea Professzor Asszonyt, a Bűnügyi Tudományok Intézetének vezetőjét, tehetséggondozási dékánhelyettest a Károlyi-Csekonics Palotában. Ebből az alkalomból egy szép ünnepi kötettel is megajándékoztuk Professzor Asszonyt, amelyben pályatársak, barátok, kollégák tisztelegtek tanulmányaikkal az ünnepelt előtt. „A jelen kötet szakmai életútjának egyik állomáskövéhez kapcsolódik. Meghajolunk tudományos munkássága előtt, és köszönetet mondunk mindazért, amit Egyetemünkért és a magyar tudományos életért tett” – ahogy Prof. Dr. Trócsányi László rektor hangsúlyozta az Ajánlásban. Az ünnepségen köszöntő szavaiban Professzor Asszony nyíltságát és lelkesedését emelte ki többek között, s köszönetet mondott – az oktató és kutató munkáján túl – azért a kimagasló szervező és közösségi munkájáért, amit nem csak az Állam- és Jogtudományi Karon, hanem az Egyetem érdekében is végez.

Az ÁJK Dékánja Prof. Dr. Tóth J. Zoltán kiemelte, hogy a Professzor Asszony az Egyetem alapítását követően 2001-ben csatlakozott a kar oktatói közösségéhez. Az azóta eltelt több, mint két évtized alatt egy teljes generációból vált jogász, akiket oktatott.

Meglepetés volt Professzor Asszony számára, a legfőbb ügyész közjogi helyettesének, Dr. Lajtár Istvánnak köszöntő szavai, aki mint régi iskolatárs is szólt.

A tudóstárs, a munkatárs, a jó barát Prof. Dr. Czine Ágnes meleg szavakkal méltatta Domokos Andreát. Beszédében kiemelte – ami szinte mindenki előtt ismert –, hogy az ünnepelt szívéhez leginkább közelálló tevékenység az oktatás és a hallgatói tehetséggondozás. Így hagy nyomot tudományos nevelő munkájával is, hiszen számtalan hallgatója ért el OTDK-n első helyezést, vagy éppen kiváló kollégákat készített fel sikeres PhD védésre.

A zene nyelvén szólt Dr. Rimaszécsi János bíró, egykori tanítvány köszöntése, Szűcs Dániel pedig a mai tanítványok nevében adta át virágcsokrát.

Munkatársak, kollégák, tanítványok, barátok együtt örültek az ünnep órájában Prof. Dr. Domokos Andrea Professzor Asszonnyal, hiszen Domokos Andrea életében valósággá vált, amit Dsida Jenő így fogalmazott meg:

„... ezért ma a mély örömmel
hinned kell, hogy a kósza fellegek mind
biztosan kiszabott úton suhannak,
s minden lépted után nyomok maradnak.”

Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont