Hatodik alkalommal rendezik meg a Sárközy Tamás Sportjogi Konferenciát

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Magyar Jogász Egylet és a Magyar Jégkorong Szövetség társszervezésével rendezik meg idén a VI. Sárközy Tamás Sportjogi Konferenciát. Az ünnepélyes eseményre a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem K1 épületének Athén termében kerül sor 2024. november 8-án, pénteken 9.00 és 16.00 óra között, a regisztráció 8.30-tól kezdődik a helyszínen.

Az immár Sárközy Tamás nevét viselő Sportjogi Konferenciával a szervezők tiszteletüket szeretnék kifejezni a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékalapító rektori tanácsadója és a Magyar Jogász Egylet egykori elnöke előtt. A konferencián felkért előadók a sportjog – Sárközy Tamás professzor úr kifejezésével élve is – mint „keresztülfekvő jogág” egyes szegmenseit reprezentálva képviselik előadásaikkal, tudományos igényességgel a szakmai programot.

A rendezvényen egyetemünk képviseletében köszöntőt mond Sárfalvi Péter sportigazgató.

A konferencia részletes programja ide kattintva olvasható.

Részvételi szándékát a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem honlapján található regisztrációs felületen jelezheti ide kattintva.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont