VI. Országos TDK-fórum

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács és a Pécsi Tudományegyetem 2024. október 17–18. között rendezte meg a VI. Országos TDK-fórumot Pécsett. A kétnapos esemény központi témái a tudományos diákköri műhelyek helyzete, szerepe, valamint a kutatói karrier versenyképessége és a TDK vonzerejének megtartása, növelése voltak.

Az immáron hatodik alkalommal megrendezett, stratégiaalkotó TDK-fórumon közel 250-en vettek részt: hazai és határon túli felsőoktatási intézmények vezetői, a 37. OTDK rendezői és hallgatói képviselői. Bővebben információk itt olvashatók.

A TDK-fórum egyik programpontja a Szakmai Bizottságok ülései voltak, ahol az egyes Szekciók ügyvezetésének tagjai számoltak be az OTDK-val kapcsolatos szervezési feladatokról.

Mivel a 37. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekcióját a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara szervezi, ezért a TDK-fórumon Karunkat személyesen képviselte:
Prof. Dr. Domokos Andrea tehetséggondozási dékánhelyettes, Prof. Dr. Boóc Ádám nemzetközi és tudományos dékánhelyettes, az Állam- és Jogtudományi Szekció ügyvezető elnöke, Dr. Dobrocsi Szilvia ügyvezető alelnök, dr. Schlachta Boglárka Lilla ügyvezető titkár, dr. Székely Botond hallgatói képviselő.

Az OTDK-n kizárólag olyan pályamunka indulhat, amely a kari OTDK válogatóról továbbjutott. Az Állam- és Jogtudományi Szekció kari OTDK válogatójára 2024. november 28-án kerül sor. A kari TDK felhívás itt érhető el.

Az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának szóbeli fordulója 2025. március 24–26. között kerül megrendezésre.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont