Dr. Arató Balázs szervezésében 2024. december 2-4. között a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara immár második alkalommal adott otthont egy német nyelvű kihelyezett – európai polgári eljárásjogi – szemináriumnak. Míg tavaly a grazi egyetem hallgatói és professzorai látogattak el Budapestre, idén a linzi egyetem képviselői vettek részt az eseményen. Az idei szeminárium központi témája az osztrák felsőbíróság ítélkezési gyakorlata volt, különös tekintettel a Brüsszel 1a rendelet alkalmazására.
A szeminárium keretén belül a résztvevők látogatást tettek a Közjegyzők Házába, ahol egy angol nyelvű előadáson ismerkedtek a magyar fizetési meghagyásos eljárás sajátosságaival, az alkalmazott informatikai rendszerekkel, valamint az európai fizetési meghagyásos eljárás hazai gyakorlatával.
A program kulturális elemekkel is kiegészült: a hallgatók Bertáné Dorogi Katalin, a KRE ÁJK német nyelvtanárának érdekfeszítő előadásában hallhatták a Károlyi-Csekonics-Palota történetét, látogatást tettek az Országháznál, megtekintették a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítását, és felfedezték Budapest egyéb nevezetességeit is. A programból nem maradhatott ki a méltán híres karácsonyi vásár a Bazilikánál és egy közös lángosozás sem.
A titkos családi recept alapján készült lángosért és a vendéglátásért a szervező ezúton szeretné kifejezni köszönetét a KRE ÁJK hallgatójának, Vida Szilveszternek, mivel az ő étterme adott otthont a különleges gasztronómiai programnak.
A rendezvénysorozat jövőre újabb európai polgári eljárásjogi témával folytatódik.