A Jogi folyóiratok főszerkesztőinek és tulajdonosainak I. találkozója

2025. november 28-án került sor a Csekonics-palotában a Jogi folyóiratok főszerkesztőinek és tulajdonosainak I. találkozójára, a KRE ÁJK Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhelye szervezésében. Egyebek mellett a folyóiratok változó szerepe, a finanszírozás kérdései, az indexálás, a lapminősítés, a mesterséges intelligencia hatásai, az etikai kérdések, a magyar nyelvvel kapcsolatos feladatok és a további együttműködési lehetőségek is terítékre kerültek a Kooperatív Doktori Program keretében megvalósult, a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott egész napos rendezvényen.

Egy-egy blokkban négy-öt tízperces, alapvetően gondolatébresztő, vitaindító jellegű előadás hangzott el, majd – a nagy számban jelenlévő főszerkesztők és más érdeklődők aktív részévtele mellett – hosszabb idő jutott a hozzászólásoknak, az élénk eszmecserének is. A rendezvény egy régi adósság törlesztéseként is felfogható, hiszen a hazai jogtudományi folyóiratok hosszú történetében ez volt az első közös alkalom – ahogyan azt Prof. Dr. Rixer Ádám, a Kutatóműhely vezetője is kiemelte megnyitójában. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az együtt gondolkodást folytatni kell, és javasolták hasonló találkozók rendszeres megtartását.

Galéria

Következő események


Összes esemény

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Shop

Károli Shop

Sport a Károlin

Sport a Károlin

nyelvvizsgaközpont

nyelvvizsgaközpont illusztráció - link a theolingua.hu oldalra