Nagyfokú érdeklődés övezte a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolája által 2026. június 16-án megrendezett Országos Doktorandusz Szakmai Találkozót.
A tudomány iránt elkötelezett hallgatók nyolc szekcióban mutatták be kutatási eredményeiket: Államtudományok; Bűnügyi tudományok; Civilisztika; Jogelméleti és munkajogi szekció; Nemzetközi jog, illetve Angol nyelvű szekciókban.
A konferenciát Prof. Dr. Jakab Éva, DSc a Doktori Iskola vezetője nyitotta meg, köszöntve a résztvevőket. A megnyitót követően Prof. Dr. Stipta István, DSc tartott plenáris előadást „A módszertudatosság szerepe az állam- és jogtudományi PhD képzésben és fokozatszerzésben” címmel, amely a doktori képzés egyik alapvető kérdéskörére irányította rá a figyelmet.
A szekciók munkáját elismert oktatók vezették: Prof. Dr. Tóth Mihály DSc, Prof. Dr. Stipta István DSc, Prof. Dr. Cservák Csaba, Prof. Dr. Kun Attila, Prof. Dr. Osztovits András; Dr. habil. Móré Sándor, Dr. habil. Arató Balázs, Dr. Manzinger Krisztián, Dr. Fazakas Zoltán József, Dr. Ercsey Zsombor, Dr. Prieger Adrienn.
A rendezvény kiváló lehetőséget biztosított a doktoranduszok számára kutatásaik bemutatására, szakmai tapasztalatcserére, valamint tudományos kapcsolataik bővítésére.
Köszönjük a résztvevők magas színvonalú előadásait és aktív közreműködését, valamint a szekcióvezetők munkáját!








