Beszámoló az NTP-HHTDK-16-0047. sz. pályázat megvalósításáról

A KRE ÁJK az NTP-HHTDK-16-0047. sz. pályázat által biztosított támogatásból fedezte a XXXIII. OTDK-ra készülő hallgatói szakmai felkészítését és kiválasztását. A program keretei között

1.    2016. november 7-én kari TDK válogatóversenyt rendeztünk az OTDK-n indulni szándékozó hallgatók számára. 26 hallgató mutatta be dolgozatát és kutatását a négytagú zsűri és saját konzulensei, hallgatótársai előtt, majd
2.    2017. március 10-12. között nagykőrösi felkészítő hétvégét bonyolítottuk az OTDK-ra nevezett hallgatók ODTK-ra való felkészülése és intenzív kommunikációs képzése céljából.

A programok színvonalas megszervezését a Nemzeti Tehetség Program keretei között az NTP-HHTDK-16-0047. sz. pályázaton elnyert támogatás tette lehetővé.

A XXXIII. OTDK

 



 

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont