Beszámoló az NTP-OTDKR-16-0022. sz. pályázat megvalósításáról

A KRE ÁJK az NTP-OTDKR-16-0022. sz. pályázat által biztosított támogatásból fedezte a XXXIII. OTDK-n résztvevő hallgatói nevezését és részvételi díjának egy részét.

A KRE ÁJK 23 szerzőt és 22 dolgozatot indított a XXXIII. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójában, amelyet 2017. március 29-31. között rendeztek Miskolcon.

A pályázati program célja a hallgatók tudományos diákköri tevékenységének és OTDK-részvételüknek támogatása volt. A program céljai maradéktalanul megvalósultak, hiszen a pályázatban vállalt számú hallgató és dolgozat indult a versenyen.

Ez volt a KRE ÁJK eddigi legsikeresebb OTDK-szereplése. Hallgatóink 4 második és 2 harmadik helyezést értek el, valamint 5 különdíjban részesültek és egy legjobb opponensi díjat is nyertek.

A program finanszírozására részben Nemzeti Tehetség Program keretei között az NTP-HHTDK-16-0022. sz. pályázaton elnyert támogatásból került sor.

Eredmények

XXXIII. OTDK

 



Következő események


Összes esemény

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont

Youtube