A tehetséggondozási pályázatok évközi beszámolója

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara önállóan, illetve a Bölcsészettudományi Karral együttműködve 3 pályázatban vesz részt a 2017/2018-as tanévben a Nemzeti Tehetség Programban.

A KRE ÁJK – BTK közös NTP-FKT-17-0013. sz. pályázata a Károlis tehetségek támogatására irányul. Az ÁJK-n 15 tehetséges hallgató kiválasztására kerül sor 2017 szeptemberében, akik egy 10 hónapon át tartó programsorozatban vesznek részt a tehetségük kibontakoztatása, a tudományos kutatás megismerése, a tudományos életben nélkülözhetetlen készségek elsajátítása érdekében. Az első félévben a hallgatók konzulenst választottak, kommunikációs tréningen vettek részt és kutatási tervet készítettek. A második félévben folytatják kutatásaikat, műhelybeszélgetéseken és retorikai tréningen vesznek részt, a félév végén pedig Bécsbe látogatnak tanulmányútra. A kutatási program egy kutatási beszámoló leadásával zárul.

A NTP-HHTDK-17-0067. sz. pályázat keretei között a KRE-ÁJK 10 hónapig tartó programja lehetőséget biztosít a TDK-tevékenység, valamint az OTDK-n való részvétel iránt érdeklődő hallgatóknak arra, hogy TDK üléseken, szakmai találkozókon, tréningeken vegyenek részt, kutassanak. A tavaszi félév végén a Kar TDK-konferenciát rendez a TDK-zó hallgatók kutatásainak bemutatása érdekében, eredményeiket pedig kiadványban publikálja.

A magyar hallgatók nemzetközi tanulmányi versenyen való részvételét támogató NTP-NTMV-17-A-0059. sz. pályázat a Kar háromfős hallgatói csapatának biztosít lehetőséget a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság szimulációs versenyén való részvételre. A Pécsi Bence, Horváth Erik, Meláth Richárd összeállítású csapat (felkészítő oktató: Dobrocsi Szilvia egyetemi docens) sikerrel vette a verseny írásbeli fordulójával kapcsolatos akadályokat és készül a május végén Hágában rendezendő szóbeli versenyre.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont