Készült: 2016-03-07
Módosítás: 2024-12-03

Glossa Iuridica

A Glossa Iuridica a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tudományos folyóirata. Lapunk azonos nevű elődje 2009-ben indult útjára elektronikus felületként, akkor elsősorban doktoranduszainknak biztosítva megjelenési lehetőséget. A 2013-as újjászervezést követően – új folyamként – 2014-től vagyunk jelen az állam- és jogtudományi területen, immár jól ismert és széles körben elfogadott periodikaként. Utóbbira bizonyíték a számos külső szerző is, köztük elismert oktatókkal, kutatókkal, gyakorlati szakemberekkel. 2017 óta a folyóirat az MTA IX. Osztályának hazai folyóiratlistáján a legmagasabb, ”A” minősítéssel rendelkezik.
Az első öt évfolyam tematikus jellegű volt, azaz adott év lapszámainak írásai egy-egy közérdeklődésre számot tartó kérdést jártak körül – a jogtudomány képviselői mellett érdemben bevonva a határtudományok, tipikusan az egyéb társadalomtudományok jeleseit is. Folyamatosan keressük a tudományos párbeszéd lehetőségeit és a szélesebb szakmai nyilvánosság új tereit; ennek megfelelően több ízben is konferenciát szerveztünk a megjelenő írások témájában, illetve – például – a hallgatóink és oktatóink által a lapnak készített, bírósági épületeket bemutató fotósorozattal illusztráltuk az adott lapszám tanulmányait.

Folyóiratunk továbbra is örömmel fogadja az állam- és jogtudományok területén születő tanulmányokat, recenziókat és konferenciabeszámolókat. Évi két összevont számunkba május 15-ig, illetve november 30-ig várjuk a szerkesztési elveknek megfelelően elkészített írásokat, melyek lektoráláson esnek át. Kérjük, hogy írásaikat a glossa@kre.hu és a rixer.adam@kre.hu címekre küldjék meg.

Reméljük, hogy hamarosan szerzőink között üdvözölhetjük!

Prof. Dr. Miskolczi-Bodnár Péter, a Glossa Iuridica Szerkesztőbizottságának elnöke
Prof. Dr. Rixer Ádám, a Glossa Iuridica főszerkesztője

Glossa Iuridica folyóirat szerkesztőbizottsága

Főszerkesztő:
Prof. Dr. Rixer Ádám, tanszékvezető, egyetemi tanár

Főszerkesztő-helyettes:
Prof. Dr. Homicskó Árpád Olivér, tanszékvezető-helyettes, egyetemi tanár
Prof. Dr. Szuchy Róbert, rektorhelyettes, egyetemi tanár
Prof. Dr. Udvary Sándor, oktatási és képzési dékánhelyettes, tanszékvezető, egyetemi tanár

Tagok:
Prof. Dr. Boóc Ádám, nemzetközi és tudományos dékánhelyettes, intézetvezető, tanszékvezető, egyetemi tanár
Prof. Dr. Cservák Csaba, tanszékvezető, egyetemi tanár
Prof. Dr. Domokos Andrea, tehetséggondozási dékánhelyettes, intézetvezető, tanszékvezető, egyetemi tanár
Prof. Dr. Miskolczi-Bodnár Péter, tanszékvezető, egyetemi tanár

 

Szerkesztési elvek szerzőinknek
Bírálati lap lektoroknak

 
ssz. Cím év/évfolyam füzetszám
1. Glossa Iuridica - A magyar nyelv és magyar jogi műnyelv megújulása 2014, I. 1.
2. Glossa Iuridica - A magyar nyelv és magyar jogi műnyelv megújulása 2014, I. 2.
3. Glossa Iuridica - Jog és felelősség 2015, II. 1-2
4. Glossa Iuridica - Jog és felelősség 2015, II. 3-4
5. Glossa Iuridica - A házasság 2016, III. 1-2
6. Glossa Iuridica - A házasság 2016, III. 3-4

 

 

 

 

10. Glossa Iuridica - A jó kormányzás 2018, V 3-4
Tanulmányok
Szalma József
A jog változó és változatlan jegyei
Miskolczi Bodnár Péter
A törzsbetét szolgáltatása
Udvary Sándor
A gépi identitás látszatáró
Szabó Zsolt
Bírósági rendszer és közigazgatási bíráskodás a nyugat-balkán országaiban
Tóth Tibor
Szociálpolitika nemzedékek távlatából – fókuszban a két világháború közötti Magyarország
Czibere Károly
A szociális szolgáltatások kapacitásszabályozásának változásai
Rimaszécsi János
A bírósághoz fordulás joga, mint alkotmányos alapjog érvényesülésének egyes aspektusai
Kaiser Tamás
Az „összkormányzati kormányzat” (whole-of-government) koncepció megvalósulása az angolszász
országokban
Kaiser Tamás
Az „összkormányzati kormányzat” (whole-of-government) koncepció megvalósulása az skandináv
országokban
János Fehér
Certain aspects of the ’leaders as representatives’ leadership perspective
Móré Sándor
Jó kormányzás koncepciók Magyarországon és Romániában, különös tekintettel a két ország decentralizációs
politikájára
Pesti Zsuzsanna
A vagyonrendezési eljárás gyakorlati problémái bírói szemmel
Salvador Neto Luis
Jó állam és hatékony állam. „Afrikai modellek a migráció kezelésében”
Bacsó Róbert
A kárpátaljai lakosság otthonmaradását segítő magyarországi támogatások hatása a magyarság migrációs
hajlandóságának csökkentésében
Rixer Ádám
A történeti alkotmány vívmányaival kapcsolatos tudományos vita újabb fejleményei
Repponi Felícia Laura – Velkey Dávid
Beszámoló a „Nemzeti identitás – alkotmányos identitás. Az identitás-vita újabb fejleményei” című konferenciáról


11. Glossa Iuridica 2019, VI. 1-2
Tanulmányok
Köbel Szilvia
„A végső döntés illesse az illetékes minisztert!”
A közigazgatási bíróság 1949-ben történt megszüntetésének előzményei
Pókecz Kovács Attila
Reneszánsz utópista filozófusok az államról: Morus, Campanella, Bacon
Tóth J. Zoltán
Az utópizmus jellemzői
Nagy Péter
A házassági bíráskodás szervezeti kereteinek változásai a 19. századi erdélyi református egyházban
Lilla Király
Legal Treatment of Divorce and Separation in the European Union
Miskolczi Bodnár Péter
A versenykorlátozó magatartások szabályozása 1999 és 2018 között
Szuchy Róbert
A kötelmi jog kihívásai az új technológiák nyomán - okosszerződések és a blokklánc-technológia
Gyuris Árpád
A szerződések tisztességtelen kikötéseinek szabályozása a francia jogban
Farkas György Tamás
A nemzetiségek parlamenti képviseletének fogalma, különös tekintettel a szabad mandátum elvére
Homicskó Árpád Olivér
A társadalombiztosítási ellátásokra vonatkozó szabályok változásai 1997-től napjainkig
Kiss Bettina Boglárka
A munkához való jog és a versenytilalmi megállapodások
Rixer Ádám
A közigazgatás új iránya: a személyesség
Nándor Birher – Nikolett Fábryné Keszler – Bálint Kulifay – Franciska Regős
Legal and moral considerations of artificial intelligence and its effects on the creation of norms
Prieger Adrienn
A nők jogai Törökországban
Simay Attila Endre – Gáti Mirkó
GDPR – A személyes adatok védelme és ennek percepciója egy magyar kutatás tükrében


12. Glossa Iuridica 2019, VI. 3-4
Tanulmányok
Domokos Andrea – Garai Renáta:
A bűnözés és a büntető igazságszolgáltatás áldozatai
Harsányi Gyöngyi – Miskolczi Bodnár Péter
Az apport túlértékelésének jogkövetkezményei
Rixer Ádám
A civil társadalom helyzete Magyarországon, különös tekintettel a populizmus térnyerésére
Petra Lea Láncos
Stand der EU-Soft-Law Forschung
Zsidai Ágnes
Der ‚freidenkende Christ‘
Manzinger Krisztián
Románia – Nemzetállam – Autonómia
Lovas Dóra
Fenntarthatóság és Energiaszabályozás
Köbel Szilvia
A „szolgáló egyház” törvénykönyve
Csáki-Hatalovics Gyula Balázs
A helyi önkormányzatok működésének hatékonysági anomáliái és azok megoldási kísérletei a rendszerváltozást követően, különös tekintettel az elektronikus közigazgatási megoldások elterjedésére
Homicskó Árpád Olivér
A vezető állású munkavállalókra vonatkozó szabályok
Nyitrai Imre
A demens betegek szociális ellátásának szabályairól
Móré Sándor
Átalakuló roma önigazgatás, avagy a nemzetiségi önkormányzatok perspektívái hazánkban
Repponi Felícia Laura
Gyermekvédelem és új közösség-típusok Magyarországon
Mónika Pónusz – Judit Nagy
Innovative solutions of Industry 4.0 – special attention to green logistics and autonomous vehicles
Kovács Róbert
Az okos város politika választásának kérdései
Vargha Éva
Kincstár a nemzetközi gyakorlatban
Prieger Adrienn Dóra – Pomeisl András József
Unity in diversity?


13. Glossa Iuridica 2020, VII. 1-2
Tanulmányok
Soltész István
A szabadon választott Országgyűlés alakuló ülése (1990. május 2-3.)
Tóth J. Zoltán
A halálbüntetés visszaállítására való törekvés Magyarországon
Linder Viktória
Közszolgálat, avagy lehet-e közösség a közigazgatás személyi állományához tartozókból? A magyar helyzet nemzetközi kitekintéssel
Klein Tamás
A közösségi (média)platformok társadalmi integrációs és dezintegrációs hatásai
Boóc Ádám
A választottbírósági ítéletek érvénytelenítése az USA jogában
Czibere Károly
A COVID-19 járvánnyal kapcsolatos szabályok a szociális szolgáltatásokra vonatkozóan
Arató Balázs
A családi vállalkozások utódlásának és vagyonmegóvásának jogi aspektusai
Repponi Felícia Laura
Az alacsony foglalkoztatottság jelenségének és a gyermekek hátrányos helyzetének néhány kapcsolódási pontja
Szarvas Hajnalka
A települési részvétel-fejlesztési programok hatékonyságának mérése
Bencsik András – Ercsey Zsombor
A helyi önkormányzatok pénzügyi autonómiájának átalakulása
Kovács Viktória – Móré Sándor
A határon túli magyar közösségekkel kapcsolatos igazgatási tevékenységek természetrajza
Nyitrai Imre
A támogatott lakhatás szabályozási kérdéseiről
Birher Nándor – Bicskei Tamás – Kovács Viktória
Szabályozáskomplexitás
Pónusz Mónika – Kolonics Patricia
Megosztásos gazdaság
Szalma József
A joghézag – különös tekintettel az európai és a magyar magánjog generálklauzuláira
Simay Attila Endre
Bírói testület nélkül maradt nemzetközi kereskedelmi jog
Rixer Ádám
A közigazgatási jogtudomány, mint népszerű tudomány


14. Glossa Iuridica - Jog és vírus 2020, VII. különszám
Tanulmányok
Csillik Péter
A koronavírusjárvány 2020-ban
Ferencz Zoltán József
A koronavírus járvány veszélyességének észlelését befolyásoló tényezők hatása a jogkövető magatartásra
Tóth Mihály
A járványügyi veszélyhelyzettel összefüggő büntetés-végrehajtási rendelkezések
Czine Ágnes
A büntetőeljárás változásai a veszélyhelyzet idején
Domokos Andrea
Egyes, a járványhoz kapcsolódó büntetőjogi szabályok különleges jogrend idején
Boóc Ádám
Megjegyzések a COVID-19 vírus hatásairól a magyar szerződési jogban,
különös figyelemmel a vis maior fogalmára
Arató Balázs
Jogi lehetőségek a gazdasági társaságok működésének és pénzügyi egyensúlyának fenntartására a járványügyi veszélyhelyzetben
Fazakas Zoltán József
A társasági szervek működésének megváltozott szabályai és azok esetleges hatása a jövőben
Zavaczky Márk András
Veszélyhelyzeti jogalkalmazás a végrehajtási eljárásokban
Kun Attila
Munkajogi elvi kérdések: a felek (munkáltató és munkavállaló) egyéni megállapodásainak mozgásteréről
Szabó Imre Szilárd
Munkajogi elvi kérdések: a szociális párbeszéd és a kollektív szerződések mozgásteréről
Pál Lajos
Munkajogi elvi kérdések: a foglalkoztatási és rendelkezésre állási kötelesség teljesítése a veszélyhelyzet tartama alatt
Homicskó Árpád Olivér
A járványhelyzet hatása az egészségügyi ellátások igénybevételére
Gergely Katalin
A biztosítási jogviszony alakulása és hatása a társadalombiztosítási ellátásokra
Klein Tamás
A veszélyhelyzeti jogalkotás alkotmányos alapjai, különös tekintettel a véleménynyilvánítás különleges jogrendi korlátozhatóságára
Manzinger Krisztián
Nyelvi jogok a koronavírus idején
Birher Nándor – Homicskó Árpád – Gaál Ágnes
Etikai, jogi és vallási megfontolások járványok idejére
Alpár Vera Noémi
COVID-19 pandémia globális hatásvizsgálata
Gyüre Annamária Csilla
A koronavírus-járvány (SARS-CoV-2) a természetvédelemi szabályozás tükrében


15. Glossa Iuridica 2020, VII. 3-4
Tanulmányok
GlossArticle
Leon van den Broeke – George Harinck
The Liberal State, the Christian State and the Neutral State: Abraham Kuyper and the Relationship between the State and Faith Communities
Mogyorósi András
Crime and punishment in Hungary and England of the early 19th century
Eszter Papp
Cross-Border Commercial Disputes In the Association of Southeast Asian Nations
Járvány
Móré Sándor – Szilvásy György Péter
A rendészeti és katonai fellépés egyes kérdései járványügyi veszélyhelyzet és járványügyi készültség idején
Csillik Péter
A vírusválság gazdasági hatásai Európában
Homicskó Árpád Olivér
A munkavállaló biztosítási jogviszonyával összefüggő társadalombiztosítási kérdések, figyelemmel a jelenlegi vírushelyzetre
Héder Ákos
Közbeszerzés a koronavírus idején
Állam- és jogélet
Szabó Annamária Eszter:
A települési önkormányzat mint közösség alapjog érvényesítési lehetőségei
Szabó Zsolt
A Nyugat-balkáni államok központi, területi közigazgatása és önkormányzati rendszere
Varga Ferenc
A személyesség kérdése a közigazgatás technológiai fejlődésének, valamint a közösségi platformok elterjedésének tükrében
Kovács Gyula
A sorozatelkövetés nyomozása
Csoknya Tünde Éva
Az adásvétel mellékegyezményeihez kapcsolódó ingyenes dologhasználat egyes esetei a klasszikus római jog forrásaiban
Arató Balázs
Családi vállalkozások nemzetközi kitekintésben
Suri Noémi
(Fél)úton a jogegységesítés felé?
Nyitrai Imre
Innovációk a szociális szolgáltatásokban: a fejlesztő foglalkoztatás szabályozási kérdései
Sükösd Anikó
Innovációk az egészségügyben


19. Glossa Iuridica 2021, VIII. 4
Tanulmányok
Chronowski Nóra – Kálmán Kinga – Szentgáli-Tóth Boldizsár
Régi keretek, új kihívások: a mesterséges intelligencia prudens bevonása a bírósági munkába és ennek hatása a tisztességes eljáráshoz való jogra
Zavodnyik József – Dudás Gábor
A magyar Facebook-ügy egyes fogyasztóvédelmi és adatvédelmi aspektusai
Visontai-Szabó Katalin
A szülői felügyelet rendezésének jogi keretei és pszichológiai háttere különös tekintettel a szülői felügyelet közös gyakorlására
Szabó Zsolt
A szabad vallásgyakorlat és a civil szervezetek – A Magyar Református Presbiteri Szövetség jogállási kérdései
Tóth László István
Szabad vallás, szabad gyakorlat?
Kovács Gyula
A kriminálmetodika rendszere, felépítése
Christián László – Budavári Árpád – Lippai Zsolt
A helyi rendészet és a településbiztonság új trendjei itthon és külföldön
Szántay Georgina – Darai Péter
A lakhatást közvetlenül szolgáló lakóingatlan az adóvégrehajtás gyakorlatában
Bencsik András – Ercsey Zsombor
Illetékszabályok ingatlanügyekben
Homicskó Árpád Olivér
A telemedicina alkalmazásának jogszabályi környezete Magyarországon
Pétervári Máté
Az első magyar csődtörvény országgyűlési vitája és a szabályozást meghatározó alapelvek
Gosztonyi Márton
Tanács, hivatal, polgármester vagy önkormányzat?
Cservák Csaba
Ismertetés és reflexiók Tóth J. Zoltán „Demokrácia, jogállamiság és alkotmánybíráskodás” című művére/műve kapcsán
Móré Sándor
Hit – Hivatás – Hűség. Töprengések Kukorelli István Három István, három nemzeti ünnep, három példakép című könyvéről (Méry Ratio, 2021, 228 p.)
Visontai-Szabó Katalin
Beszámoló a „Local and international characteristics of family protection in Central Europe” című konferenciáról



24.
Glossa Iuridica
A cigányság helyzete Magyarországon és Európában 50 év múlva


2023, X.

4
Tanulmányok
Rosenberg Mátyás
A magyarországi beás nyelvváltozatok vázlatos tudománytörténete
Pap András László
Kik és mik a romák? Klasszifikációs és identifikációs nehézségek és tévelygések
Manzinger Krisztián
Romák a külhoni magyar tömbterületeken
Tárnok Balázs
A roma érdekvédelem lehetőségeiaz Európai Unióban és az EU roma stratégiája
Farkas György Tamás
A Balkán államainak speciális, kisebbségekre vonatkozó választójogi szabályozása,
különös tekintettel a roma kisebbség parlamenti képviseletére
Móré Sándor
A cigányság parlamenti képviselete 2014 és 2022 között – javaslatok a jövőre nézve
Rixer Ádám
Kormányzati konzultatív szervek és mechanizmusok Magyarországon, különös tekintettel a külső konzultatív szervekre
Sváb-Repponi Felícia Laura
Iskolai diszkrimináció és roma érdekvédelem kapcsolata egy eset bemutatásán keresztül
Fülöpné Kántor Judit
Tartalmi és gondolkodási sémák az életkezdés előtt álló roma fiatalok jövőképében
Részeredmények egy negyedszázados kutatáshoz
Hecker-Réz Robert – Utasi Eszter – Tokaji Balázs
A cigány narratíva, mint archaikus valóságértelmezés
A narratívák valóságértelmező szerepe
Kotics József
A neoprotestáns kisegyházak szerepe roma lokális közösségek társadalmi integrációjában
Balogh Róbert
A Mission From the Margins elmélete
A Magyarországi Cigánymisszió Valóságában
Eperjesi Tamás – Dezső Attila
Református cigánymisszió és felzárkózási programok


25. Glossa Iuridica  2023, X. 5-6
GlossArticle
Eckart Klein
What does ‘European Sovereignty’ mean?
Vince Vári - Dragana Čvorović
Concept, principles of organization, jurisdiction and immunity rights of the public prosecutor in the Republic of Serbia
Balázs Márton
Cooperation of the European Public Prosecutor’s Office with third countries, in particular the Swiss Confederation
Renáta Garai - Máté Jenő Kiss
It doesn’t only hurt the body
Tanulmányok
Arató Balázs
Szindikátusi szerződések a családi vállalkozásoknál
Kasuba Róbert István
A házasságot akadályozó semmisségi okok rendszerének összehasonlító elemzése: az olasz és a magyar házassági jog sajátosságai
Németh Gabriella
A jogi norma és a jogi szaknyelv érthetőségének összefüggései a digitális térben
Breszkovics Botond
Válogatás a közelmúlt főbb NFT jogeseteiből
Bencsik Imola
Mediáció és választottbíráskodás
Dobrocsi Szilvia
A sértett jogérvényesítési lehetőségeinek változása a büntetőeljárásban
Homicskó Árpád Olivér
Az áldozati szerep megjelenése a munkahelyi zaklatás során az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével
Balog Ilona Ida
A magyarországi kormányzati gazdálkodás és gazdasági beavatkozás sajátosságai európai összehasonlításban 1995–2022
Papp Petra
Az irreguláris migráció értelmezési keretei a rendészeti és a honvédelmi igazgatásban
Dorang Zsanett
A koronavírustagadók kriminalizálása, elemzés a rémhírterjesztésről a vírus után


27. Glossa Iuridica 2024, XI. 1-2
The Status and Renewal of Legal-Administrative Language in the European States
Alvydas Umbrasas
Legal Terminology Management in Lithuania
Tetiana Drakokhrust - Nataliia Martsenko
Preserving Clarity: Sustaining and Updating Legal Terminology in Ukraine
Romák és nem romák: közösségeink jelene és jövője a Kárpát-medencében
Török Tamás
Jogi és pszichológiai motívumok a gyűlöletbűncselekményekkel szembeni fellépés jogalkalmazási gyakorlatában
Cservák Csaba
A nemzeti kisebbségek védelmének átfogó alkotmányos eszköztára
Farkas György Tamás
A nemzetiségek országgyűlési képviseletére vonatkozó választójogi szabályozás koncepciói és megvalósulása a rendszerváltozástól napjainkig, a roma nemzetiség szemszögéből
Kemes Balázs
Szabadulási kísérletek az előítéletek csapdájából
Nagy-Pallay Klára
Roma gyermekek a hagyományok, a szocializációs színterek és a jog konfliktusában
Héder Ákos
Szociális szempontok alkalmazása a romákhoz köthető közbeszerzésekben
Orsós Zoltán
Roma nemzetiségi önkormányzatok jogi útvesztői
Lajos Edina
Kisebbségvédelem mint jog és erkölcs találkozási pontja
Balogh Róbert
Papok királysága, királyi papság, szent nemzetség?
Tanulmányok
Varga Attila
A véleményszabadságról
Czine Ágnes
A természeti erőforrások védelmének alkotmányossági kérdései
Miskolczi Bodnár Péter
A kötelezetthez kötődő körülmények változásának szerződésszüntető hatása
Fóris Ágota - Somogyi Zoltán
A magyar terminológiastratégia megvalósíthatósága
Juhász Orsolya
A költségvetést sértő visszaélésszerű megtartások büntetőjogi megítélése és problematikája, figyelemmel az adóigazgatási eljárások esetleges párhuzamos lefolytatására – különösen az általános forgalmi adó esetében
Darai Péter
Az ismételt ellenőrzés és az alapeljárás kapcsolódási pontjai az adóigazgatás rendszerében
Suri Noémi
Tagállamközi követelésbehajtás alternatívái polgári és kereskedelmi ügyekben
Kántor Ákos
Ösztönözhető-e a jogalkotás társadalmi kontrollja pénzbí rsággal?
Rixer Ádám
Újabb fejlemények a magyar konzultatív szervek és mechanizmusok körében
Bartha Bence
A European Model Rules on Civil Procedure és polgári perrendtartásunk egyes perszerkezeti szempontú összefüggései

Csevár Nóra
A történeti alkotmány mint alaptörvényi vívmány
Tóth Kristóf
A kedvezőbbség elve a lengyel munkajogban
Recenziók
Szabadfalvi József
Úton a református jogászképzés felé
Manzinger Krisztián
Az ismeretlen ismerősök – Hiánypótló kötet a Nyugat-Balkán alkotmányairól és kormányzati struktúráiról


28. Glossa Iuridica 2024, XI. 3-4
Dósa Elek élete és munkássága
Nagy Péter
Dósa Elek utazása és a korabeli német jogtudomány
Kolumbán Judit
Dósa Elek (1803–1867) kéziratai a Kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár kézirattárában
Somogyi Gréta
Egy marosvásárhelyi jugtudor és politikus: Dósa Elek tevékenysége az 1848-as forradalom és szabadságharc alatt és a megtorlás éveiben
Hermann Róbert
Az erdélyi kormánybiztosi rendszer 1848-1849-ben
Szabadfalvi József
Dósa Elek jogbölcseleti nézetei
P. Szabó Béla
Dósa Elek és a szászok jogai
Fazakas Zoltán József
Unio Trium Nationum. Natio Transylvanica (?)
Aktuelle Rechtsprechung zur Brüssel Ia-VO
Arató Balázs
Vorwort zu den Beiträgen über die Anerkennung und Vollstreckung ausländischer Entscheidungen nach der Brüssel Ia-VO
Matthias Neumayr
Aktuelle Rechtsprechung zur Anerkennung und Vollstreckung von Entscheidungen nach der Brüssel Ia-VO: Die europäische Perspektive
Katharina Lugani
Aktuelle Rechtsprechung zur Anerkennung und Vollstreckung von Entscheidungen nach der Brüssel Ia-VO: Die deutsche Perspektive
Thomas Garber
Aktuelle Rechtsprechung zur Anerkennung und Vollstreckung von Entscheidungen nach der Brüssel Ia-VO: Die österreichische Perspektive
Eva Dobrovolná
Zur Anerkennung und Vollstreckung ausländischer Entscheidungen nach der Brüssel Ia-VO aus der perspektive der tschechischen höchstgerichte
Arató Balázs
Anerkennung und Vollstreckung ausländischer Beschlüsse in Ungarn
Tanulmányok
Szólláth Bernadett
Közjószolgálat
Giovannini Máté
D. 3,5,45 pr.-1: Contemplatio domini a voluntas referenciájaként
Bán-Forgács Nóra
A horizontális hatály kiépülésének buktatói az adatvédelmi ombudsman jogfejlesztő tevékenységében
Dobrocsi Szilvia
A büntetőeljárás egyszerűsítésének hatása a sértett jogaira
Gyüre Bettina
Kialkudott igazság? Gondolatok az egyezségkötés büntetőeljárásban szabályozott lehetőségéről
Kiss Annamária
A kiskorú veszélyeztetése bűntettének második alakzatához kapcsolódó ítélkezési gyakorlat elemző bemutatása
Bérces Viktor
A közokirat-hamisítás dogmatikája és ítélkezési gyakorlata


Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont