Konferencia a külgazdaságról

2019. november 29-én került sor Karunk rendezésében az immár hagyományos éves külgazdasági konferenciánkra. A főszervező, Dr. Becsey Zsolt tudományos főmunkatárs felkérésének eleget téve, rangos előadók szólaltak fel e témában. A rendezvényen 85-90 fős hallgatóság volt jelen, fő szakmai partnere a Magyar Közgazdaságtudományi Társaság, míg médiapartnere a növekedés.hu külgazdasági profilú szakmai hírportál volt. A konferenciát Prof. Dr. Zsengellér József, a Károli egyetem rektora nyitotta meg, aki az etikus közgazdaságtanról vallott nézetét fejtette ki, majd üdvözölte a megjelenteket. Dr. Szuchy Róbert oktatási dékánhelyettes is jelen volt, aki kiemelte, hogy a jogi karon is lényegesnek látjuk a minél szélesebb körű közgazdasági képzés folytatását. Ebbe a koncepcióba illeszkedik bele több éve, külgazdasági konferenciánk.

Nyitó előadásában Prof. Dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke és az MKT tiszteletbeli elnöke általános képet adott a magyar gazdaság utóbbi időben töretlen fejlődéséről, felzárkózási helyzetünkről. Kiemelte, hogy hazánk regionálisan is megállja a helyét és egyre stabilabban áll ellent a várható külső kihívásoknak. Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója felelevenítette a jegybank 330 pontos versenyképességet növelő programjavaslatát és beszámolt arról, hogy a jegybank szakértői ún. versenyképességi tükör formájában elemzik azt, hogy az eredeti javaslatokból melyik kerül a kormány aktivitásában részleges vagy teljes elfogadásra és megvalósításra. Megtudhattuk, hogy a javaslatok fele már elfogadásra került.
Szép-Tüske Rita, a Külgazdasági és Külügyminisztérium exportfejlesztésért felelős főosztályvezetője beszámolt arról, hogy az utóbbi időben több fontos szervezeti-intézményi változás történt a külgazdasági koordinátor tárcánál. Többek között, elindult az Export Promóciós Ügynökség (HEPA) működése is és több, főleg a magyar kkv-kat célzó technikai segítségnyújtási akcióterv került kiírásra.
A rendezvény második felében – melyet  Kamasz Melinda, a növekedés.hu portál főszerkesztője moderált –, először karunk oktatója, Dr. Becsey Zsolt László számolt be legfrissebb kutatási eredményeiről. Ezúttal áruforgalmunk megoszlását részletezte, először 2018-ra vonatkozóan, frissítve a magyar és nem magyar többségi tulajdonnal rendelkező cégek szerinti adatokat. Ezt követően, szolgáltatási külkereskedelmünkről adott beszámolót 2014-17-re vonatkozó időszakra, a KSH exkluzív adatai alapján. Hangsúlyozta, hogy mára szolgáltatási külkereskedelmünkben az aktívum meghaladja az áruforgalom aktívumát, és az is kedvező trend, hogy ebben a kereskedelmi formában évről évre növekszik a magyar aktívum, ami folytatódni fog a következő években is. Reményét fejezte ki, hogy a gazdasági növekedéssel párhuzamosan, a pozitív magyar áruforgalmi mérleg is képes lesz a csökkenését legalább kiegyensúlyozottá tenni a következő években, ami versenyképességünk szempontjából is jó indikátor.
Szalay Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Központ vezetője példákkal igazolta, hogy a főváros más fővárosokkal együttműködve, sikeresen indít útjára fiatal start-up vállalkozásokat.
Dr. Mosóczy László közlekedési államtitkár pedig érzékeltette a legfontosabb szolgáltatási exportcikkünk, a fuvarozás terén várható változásokat. Kiemelte az autóbuszos helyközi közszolgáltatás terén a pályáztatás szerepét és a jövőben várható versenyerősítő szerepét. Gion Gábor pénzügypolitikai államtitkár a magyar pénzügyi és hitelpiac tisztulását, likviditási és stabilitási helyzetének – pl. a devizahányad csökkenését – javulását és nemzetközi integrációját vázolta, konkrét példákkal. Örvendetes, hogy elkezdtek élénkebben hazánk felé fordulni a külföldi nagy alapok is, ami a bizalom jele.
A konferencia e-könyves tanulmánykötetét (amelyet Dr. Becsey Zsolt László szerkeszt) a résztevők elektronikusan, majd később könyv formájában is megkapják, és természetesen felkerül a Kar honlapjára, ahol az előző konferencia kötetei is megtalálhatók már, a legfrissebb kiadványaink menüpont alatt.

Galéria
Meghívó

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont