Doktoravató ünnepség az Állam- és Jogtudományi Karon

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara 2021. július 10-én tartotta doktoravató ünnepélyét a Budapest-Pozsonyi Úti Református Egyházközség templomában. Az ünnepségen 4 PhD doktort, 100 jogász doktort avattak, valamint 6 LL.M. képzésben részt vett hallgató vehette át az oklevelét.

Az ünnepi igehirdetés szolgálatát Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke végezte Márk evangéliuma 1 fejezetének 16-20. versei alapján: „Amikor Jézus a Galileai-tenger partján járt, meglátta Simont és Andrást, a Simon testvérét, amint hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak; és így szólt hozzájuk Jézus: Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket. Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt.”

Dr. habil. Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes asszony ünnepi beszédében kiemelte, hogy a végzett hallgatók felelősségteljes és nemes hivatást választottak, mellyel mások sorsát fogják befolyásolni, ezért lelkiismeretes és fontos munka vár majd rájuk. Rektorhelyettes Asszony az itt töltött évek erőfeszítéseiről is beszélt, a befektetett munkáról, ami végül azt az örömöt hozta el, melyet az oklevelek átvételével érezhettek végzett hallgatóink. Kiemelte a család, a barátok támogatását, illetve a hit erejét, mely a tanulmányaik során adódott nehéz helyzetekben is megtartó erőként szolgált. A rómaiakhoz írott levél 8. fejezetének 31. versét idézve: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” alapján hozzátette, hogy a megszerzett biztos tudás mellett a hit mindig elkíséri majd végzett hallgatóinkat az úton. Rektorhelyettes Asszony kiemelte, hogy ahogyan „az egyik ismert lelkész mondta: hittel tedd meg az első lépést. Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot”.

Dr. habil. Czine Ágnes a végzett hallgatók egész életére Isten áldását kérte, jogászi pályájukhoz sok sikert, boldogságot és örömöt kívánt.

Prof. Dr. Miskolczi-Bodnár Péter dékán megnyitó beszédében hangsúlyosan szólt az ünnepélyes percek jelentőségéről, a doktoravatás meghitt pillanatairól, amely életre szóló élményt jelent: több éves munka eredményét, egy álom valóra válását. Igaz tartalmat nyertek a 264. dicséret sorai: „Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett…”

A 2020/2021. tanév őszi és tavaszi félévében nappali munkarenden 55 fő, levelező munkarenden 59 fő tett sikeres vizsgát. Személyesen 50 nappali és 50 levelezős hallgató volt jelen az ünnepségen. A végzős hallgatók nevében a pédumnál Schlachta Boglárka Lilla nappali munkarendű és Balogh András levelező munkarendű hallgatók tettek esküt.

Az ünnepség keretein belül az ÁJK két oktatójának és több munkatársának is odaítélte a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Díszoklevele kitüntető címet: Prof. Dr. Kun Attila és Prof. Dr. Tóth J. Zoltán, illetve a kar munkatársai közül Czene Péterné, Iles-Szabó Diána, Horváth-Bánáti Dóra és Terjék Zoltánné vehették át a kitüntetést.

Az ünnepélyen Mészáros János Elek Simándy-díjas énekművész Bánk áriáját adta elő, Meleg Vilmos nagyváradi színművész Ady Endre Üzenet egykori iskolámba című versét szavalta el.

Az egyetem Facebook-oldalán utólag is megtekinthető a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának doktoravató ünnepsége.

A doktoravatóról készült rövidfilm itt tekinthető meg.

 

 

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont