Betű és Lélek – Újra! Keresztényként és jogászként a jövőbe

A Keresztény Jogakadémia és a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Kálvin János Keresztyén Szociális Kutatóműhelye 2022. május 4-én második alkalommal rendezte meg a Betű és Lélek című konferenciát. A rendezvény célja, hogy platformot teremtsen a keresztyén jogászok számára kutatásaik, tevékenységük bemutatására. A konferenciát Prof. Dr. Trócsányi László rektor távollétében Dr. habil. Szuchy Róbert oktatási rektorhelyettes köszöntötte, aki elmondta, hogy rendkívül fontosnak tartja a Jogakadémia és az Egyetem együttműködését egy olyan területen, amely egy egyházi felsőoktatási intézmény jogi kara számára prioritásnak kell lennie. Dr. Badacsonyi Zoltán, a Keresztény Jogakadémia szakmai igazgatója köszöntőjében üdvözölte mindazokat, akik már tavaly is részt vettek a rendezvényen és azokat is, akik első alkalommal jöttek el.


Dr. Badacsonyi Zoltán és Dr. habil. Szuchy Róbert

A konferencia keretében elhangzott előadások az életvédelemtől és a családjogtól kezdődően, az alkotmányos rendelkezéseken és a teremtésvédelmen keresztül az egyházjog és a jogelmélet területéig íveltek, bizonyítva, hogy a jogtudományok széles skáláján van mód a keresztyén értékek megjelenítésére. Mindennek azonban alapja a keresztyén jogászok, akik nélkül mindez semmit nem ér, de nem is valósulhat meg. Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér dékánhelyettes, a Kálvin János Keresztyén Szociális Kutatóműhely vezetője saját szakterületéről hozta azokat a példákat, amelyek egyértelművé teszik, hogy még a jog szabályainak is Jézus Krisztus szeretetparancsa az alapja.


Dr. Badacsonyi Zoltán és Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér

A rendezvényen felszólaltak a Keresztényként és jogászként a jövőbe című pályázat nyertesei: Várallai Luca, Dr. Bartl Bálint és Dr. Kasuba Róbert István. A konferenciát megtisztelték felszólalásukkal: Dr. Schanda Balázs alkotmánybíró, Dr. Navratyil Zoltán, a PPKRE JÁK dékánhelyettese, valamint Dr. habil. Birher Nándor tanszékvezető egyetemi docens.

A tartalmas alkalom után a résztvevők egy állófogadás keretei között folytathatták beszélgetésüket.

 

Meghívó
Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont