Sikeresen zárult a Bűnügyi Oktatók Találkozója

2023. június 2-án a KRE ÁJK Bűnügyi Tudományok Intézete látta vendégül az ország valamennyi jogi egyetemének és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának bűnügyi tudományokat oktató kollégáit a hagyományos, évente más egyetem által szervezett Bűnügyi Oktatók Találkozóján (BOT). A jó hangulatú szakmai rendezvényt megelőzően a vendégek megtekinthették az ülésnek otthont adó Károlyi-Csekonics Palota impozáns épületét. Tóth Mihály professzor úr gondolatébresztő plenáris előadását követően a fiatal oktatók kutatási beszámolóit hallgathatták meg az érdeklődők.

Az első szekciót Prof. Dr. Domokos Andrea moderálta, amely során az alábbi előadások zajlottak:

- Gyulay Dániel (PPKE JÁK) Sértési célzat jelentősége a becsületsértés megállapítása
- Molnár Erzsébet (SZTE ÁJK) Jogellenesség, mint tényállási elem: Gondolatok a jogtalanság-fogalom tényállásban betöltött funkciójáról
- Papp Bettina (DE ÁJK) A rablás és zsarolás büntetőjogi értékelésének változásai
- Himpli Lénárd (KRE ÁJK) Jog és erkölcs a büntetőjog tükrében
- Dorang Zsanett (KRE ÁJK) A visszaesésről néhány évtized távlatában
- Bicskei Tamás (KRE ÁJK) Az MI büntetőjogi felelőssége

A második szekciót Dr. Dobrocsi Szilvia moderálta, amely során az alábbi előadások zajlottak:

- Czebe András (SZE) Bíróságok és mesterséges intelligencia
- Zsák Zsófia (PTE ÁJK) A fiatalkorúak bíróságának szükségessége?
- Tóth Marcell Máté (Pesti Központi Kerületi Bíróság) A digitalizáció egyes kihívásai a büntetőeljárási bizonyításban
- Kelemenné dr. Csontos Laura (Bojkó Ügyvédi Iroda) Egyszerűsített eljárások
- Szabó Barbara (ELTE ÁJK) Az online bántalmazás jogi aspektusa

A harmadik szekciót Dr. Lajtár István moderálta, amely során az alábbi előadások zajlottak:

- Hezam Leila Melinda (ELTE ÁJK) Vallásosság és személyiség, a vallásgyakorlás hatása a reintegrációra
- Havasi Sára (KRE ÁJK) Progresszivitás és egyéniesítés a büntetés-végrehajtásban - gondolatok a fogvatartottak új besorolási rendszeréről
- Udvarhelyi Bence (ME ÁJK) Az európai (uniós) büntetőjog fogalmi meghatározásának nehézségei
- Üveges Eszter Anna (ELTE ÁJK) Felkiáltójelek és kérdőjelek az előkészítő eljárás kapcsán
- Budaházi Árpád (NKE) A nyomozási egyezség

A program a Rendőrmúzeum szakmai tárlatvezetéssel egybekötött látogatásával zárult.

Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont