Romák és nem romák: közösségeink jelene és jövője a Kárpát-medencében – konferencia

2023. november 21-én kedden a Károlyi-Csekonics-palotában megrendezésre kerül a Romák és nem romák: közösségeink jelene és jövője a Kárpát-medencében című doktorandusz konferencia.

A rendezvényt a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhelye szervezi. Főszervező Prof. Dr. Rixer Ádám, a KRE Állam- és Jogtudományi Karának Közigazgatási és Infokommunikációs Tanszékének vezetője.

A konferencia középpontjában a Kárpát-medencében élő romák és nem romák közösségeinek jelenének és jövőjének vizsgálata áll. A rendezvény során különböző szekciókban érintik a roma közösségek helyzetének javítását, a nemzeti kisebbségek védelmét, a nyelvi dimenziókat, a jogvédelmet, az épített és társadalmi környezetet, valamint a képviselet és hozzáférést. A konferencia célja a párbeszéd elősegítése, hogy a résztvevők jobban megértsék és alakítsák a Kárpát-medencében élő emberek közösségeinek jelenét és jövőjét. A program lehetőséget teremt a közösségek közötti együttműködésre és az érintett kérdések mélyebb megértésére.

Helyszín: Károlyi-Csekonics-palota, Bálterem (1088 Budapest, Múzeum u. 17.)

Időpont: 2023. november 21. kedd 9:15

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Meghívó

Regisztráció

 

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont