Az év publikációja

A Károli Közösségi Napok keretén belül adta át Dr. Homicskó Árpád Olivér nemzetközi és tudományos dékánhelyettes, a Szemere Bertalan Kutatóközpont vezetője „Az év publikációja” díjat.

Az ÁJK Kari Tanácsának határozata értelmében, a Szemere Bertalan Kutatóközpont keretében megvalósult, A digitalizáció hatása az egyes jogterületekre című kötetben nyújtott kutatói munkáért „Az év publikációja” díjat kapta: Birher Nándor, Boóc Ádám, Csáki-Hatalovics Gyula, Cservák Csaba, Domokos Andrea, Homicskó Árpád Olivér, Klein Tamás, Kovács Róbert, Kun Attila, Lóth László, Miskolczi-Bodnár Péter, Pataki Gábor Zsolt, Szuchy Róbert, Udvary Sándor.
A fent említett kötet több éves kutatási munka legújabb eredményeiről ad számot, az Igazságügyi Minisztériumnak „a hazai jogászképzés színvonalának emelését célzó támogatás” keretén belül. Igazán példaértékű, s nagyon aktuális is a XXI. század első negyedében, hogy a kötetben megjelent tanulmányok szerzői a digitalizáció hatását vizsgálták az egyes jogterületeken. Tanulmányaikkal értéket teremtettek. „Olyan tudományos értéket, amelyekre a későbbiekben is lehet alapozni” – fogalmazott Homicskó Árpád Olivér, a kutatás vezetője.
Isten éltesse a díjazottakat!

 

Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont