Készült: 2017-02-14
Módosítás: 2021-04-26

Kar specifikus információk

 

Miért érdemes a Károli Állam- és Jogtudományi Karára jelentkezni?

Az Állam- és Jogtudományi Kar képzései

Hallgatói vélemények

Szabó Gabriella, háromszoros olimpiai-, világ- és Európa-bajnok kajakozó, a KRE ÁJK hallgatója

„Szeretem a Károlin az oktatók és a dolgozók emberközpontú
hozzáállását és segítőkészségét, amivel nap mint nap támogatják a hallgatókat.”

Gaszt Csaba Bocskai István Szakkollégium volt elnöke, jogász szak, V. évfolyam

„A Károli egy családias légkörű, fiatal, de annál nevesebb oktatókkal magas színvonalú, modern oktatást biztosító, versenyképes diplomát nyújtó egyetem, ahol fontos szerepe van a tehetséggondozásnak, így mindenki esélyt kap arra, hogy kiemelkedjen a tömegből. A hallgató nem csak egy kód a Neptun rendszerben, hanem értékes tagja a közösségnek, a tehetség ugyanis mindenkiben ott lehet, a megannyi lehetőség pedig adott, csak élnünk kell velük.”


Horváth Marcell André, jogász szak, V. évfolyam

„Az egyetemet megelőzően nehéz elképzelni; hogy az ember neves ügyvédekkel folytathat eszmecserét hétről-hétre a szemináriumokon, hogy egy korábbi alkotmánybíró mosolyogva és név szerint üdvözli a vizsgákon, vagy hogy egy negyed-, ötödéves az „újonc” hallgatókkal beszélget a folyosókon szünetben, pedig ez mind a Károli. A magas szakmai felkészültség mellett olyan, a felsőoktatásban ma már múlni látszó értékek is megjelennek, mint az emberiesség és az empátia. Emellett az Egyetem tanulmányi versenyekkel, akár önköltségesek számára is elérhető ösztöndíjakkal motiválja a tehetséges tanulni vágyókat. Ha fontos szempont, hogy évek után is töretlen maradjon a választott szak iránti lelkesedés, feltétlenül a Károlit ajánlom!”

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont