A Kálvin Kutatóműhely márciusi programja: Szeretet – szolgálat

2022. március 30-án negyedik alkalommal került sor a Kálvin Kutatóműhely programjára, amelynek fő szervezője Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér a KRE ÁJK dékánhelyettese, a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék tanszékvezető-helyettese, a Kálvin János Keresztyén Szociális Kutatóműhely alapító vezetője volt.

Dékánhelyettes úr hangsúlyozta, hogy a Kálvin Kutatóműhely a rendszeresen szervezett programjai által is szeretne rámutatni arra a minőségi többletre, amit a református egyetem ad hallgatóinak és oktatóinak egyaránt. Ugyanakkor azt is fontosnak tartja, hogy a hétköznapi élet aktuális kérdéseire is válaszokat fogalmazzanak meg a Kutatóműhelyben, keresztyén értékrend alapján.

A már hagyományosnak számító bevezetőben Kálvin Jánostól hallhattak idézetet a program résztvevői, amelyet Nagy Lenke adott elő: „Hogy az emberi észben megvan és pedig természetes ösztönből bizonyos mértékben az istenség érzése, ez vitán kívül áll. Mert Isten, hogy a tudatlanság ürügyével senki se menthesse magát, maga adta saját ismeretét minden emberbe, maga újítja meg ez ismeret emlékét szüntelenül s növeli mintegy új cseppekkel; hogy midőn egytől-egyig mindenki tudja, hogy van Isten s ez az Isten az ő alkotója.

Dr. Czibere Károly c. egyetemi tanár, a Magyarországi Református Egyház Református Szeretetszolgálatának főigazgatója „Szeretet – szolgálat” című előadása során átfogó képet nyújtott a szervezet tevékenységéről, főbb programjaikról, küldetéséről. Kihangsúlyozta, hogy az egyházi szeretetszolgálat lényege a Krisztusba vetett hit.
Az előadás az ukrajnai menekültek és a Kárpátalján élő magyarok részére – a Református Szeretetszolgálat által – nyújtott segítségről szóló beszámolóval zárult.
Hagyományokhoz híven, a terített asztalnál került kötetlen beszélgetésre.

Kálvin János Keresztyén Szociális Kutatóműhely

Meghívó

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont