Pragmatica Sanctio pályázaton elért hallgatói sikerek

Kihirdették a Pragmatica Sanctio pályázat eredményeit az Országház Delegációs termében. Az Országgyűlés elnöke által 2023-ban kiírt pályázat célja az volt, hogy méltó módon ünnepelje meg a magyar alkotmánytörténet egyik nagy jelentőségű és a későbbi alkotmányfejlődésre is hatással bíró jogi dokumentuma kibocsátásának háromszázadik évfordulóját.

A díjakat az Országgyűlés elnöke nevében Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatója, Dr. Mezey Barna, a Magyar Tudományos Akadémia doktora és a bírálóbizottság elnöke, valamint Redl Károly, az Országgyűlési Könyvtár vezetője adta át.

A KRE ÁJK hallgatója Csury Balázs 3. helyezést ért el „Százötven éves dialógus – A Pragmatica Sanctio és az osztrák–magyar alkotmányos párbeszéd története” című pályaművével.

További pályázatot nyújtott be Bikki István, aki oklevélben részesült, amelyhez könyvcsomagot is ajándékoztak.

A Karunkról PhD hallgatók is részt vettek a versenyen.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont