Nem-besorolt

Tagsági jogviszony igazolására hallgatói jogviszony-igazolás megküldése

A Szakkollégium elnöke (Szűcs Dániel) - a Közgyűlésen (2022. február 10.) megbeszéltek értelmében - felhívta közösség tagjait, hogy 2022. február 20. napjáig igazolják aktív hallgatói jogviszonyukat.

Az elnök tájékoztatást adott az SzMSz. 47.§ (3) bek. b) pontjáról, melynek értelmében „A szakkollégiumi tagság megszűnik, ha a hallgató jogviszonya megszűnt az Egyetemmel.” Erre tekintettel az igazolást benyújtani szükséges.

Felhívás a szakmai műhelyvezetői pozíciók betöltésére

Szakmai közösségünk tagjainak - a jelen felhívásban meghatározott tisztségek betöltése céljából - lehetőséget biztosítunk arra, hogy szakmai felkészültségük és eddig megszerzett tudásuk birtokában, a szabad meggyőződésük szerint választott tisztségre jelölhessék magukat.

BISZK honlap felületének frissítése

A Szakkollégium új elnöke (Szűcs Dániel) az Egyetem érintett szervének rendelkezésére bocsátotta azon főbb híreket, sikereket, eseményeket, melyeket a Szakkollégium honlap felületének aktualizálása megkívánt a 2021. év vonatkozásában. Valamint megállapodtak abban, hogy a jövőben is fenntartják ezen együttműködést, melynek eredményeként a Szakkollégiumot érintő fontos közléseket folyamatosan megjelenítik a Bocskai István Állam és Jogtudományi Szakkollégium egyetemi honlaprészén.

Az Elnök erre tekintettel beszámolt a 2021. fontosabb mérföldköveiről, melyek az alábbiak:

  • XXXV. OTDK: soha nem látott siker a Károlin (2021.ápr.)
  • A Bocskai István Szakkollégium Tagjai nyerték a 2021/22. évi Nemzeti Felsőoktatási ösztöndíjat (2021.szept)
  • Első Magyar Jogi Könyvszalon (2021.szept)
  • Újpesti Diákösztöndíjat nyert a Bocskai István Szakkollégium tagja (2021.nov)
  • Magyar Jogász Egylet díjazottjai(2021.dec.)

Nyílt nap a KRE Állam- és Jogtudományi Karán (2022. január 25.)

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam és Jogtudományi Kara 2022. január 25. napján tartotta meg online Nyílt napját, mely során a következő generációs egyetemi hallgatóság megismerkedhetett a Kar vezetésével, az egyes képzésekkel kapcsolatos ismeretanyagokkal, valamint a felvételi eljárás menetével.

A nyílt nap keretén belül a leendő diákok bepillantást nyerhettek továbbá a Kar mellett működő Bocskai István Állam és Jogtudományi Szakkollégium életébe, s megismerhették működésének jellegzetességeit.

A Szakkollégium nyílt napon történő bemutatását szolgáló prezentációt a Szakkollégium elnöke (Szűcs Dániel) elkészítette, s az Alelnökök (Nagy Andrea, Gyetvai Marcell) rendelkezésére bocsátotta annak nyílt napon történő előadása céljából.

A Bocskai István Állam- és Jogtudományi Szakkollégium Közgyűlése 2021 december 10.

A Közgyűlés alkalmával az alábbiakra került sor:

Új tagok köszöntése

A Szakkollégium 2021. november 30-ig tagfelvételt hirdetett. A beérkező pályázatok elbírálása után 5 fő nyert felvételt a közösségbe. Az újonnan felvett tagokat Lojkó Bence Elnök a közgyűlés kezdetén köszöntötte a Szakkollégium nevében.

Tisztújítás

Elnöki tisztség betöltésére az Elnök jelölte Szűcs Dánielt, a Károli Gáspár Egyetem IV. évfolyamos joghallgatóját, akit a Közgyűlés -titkos szavazás útján- megválasztott a Szakkollégium új Elnökének. Általános alelnöki tisztség betöltésére Czap Ábel Általános Alelnök jelölte Gyetvai Marcellt, akit a Közgyűlés -titkos szavazás útján- megválasztott a Szakkollégium új Általános Alelnökének. Szakmai alelnöki tisztség betöltésére Lojkó Bence jelölte Nagy Andreát, akit a Közgyűlés -titkos szavazás útján- megválasztott a Szakkollégium új Szakmai Alelnökének A Közgyűlés határozatában a Bocskai István Állam- és Jogtudományi Szakkollégium a munkacsoportjainak vezetését, valamint a megbízotti feladatok ellátását, ideiglenes jelleggel az elnökség feladatai közé utalta.

Elnöki köszöntő

Szűcs Dániel nagy tisztelettel megköszönte a kollektív bizalmat. Gratulált Lojkó Bence korábbi elnök munkájához, akivel volt szerencséje együtt versenyezni az Egyetem színeiben, s megismerni minőségi szakmai gondolkodását. Ezt követően üdvözölte a közösség régi és új tagjait, újonnan megválasztott tisztségviselőit, valamint külön köszöntötte Dr. Boóc Ádám Professzor urat, a Szakkollégium Nevelőtanárát.

Jövőkép

Az új Elnök víziói között megosztotta, hogy hitvallása szerint a közösség adja a Szakkollégium kohézióját. Ennek okán a 2022. évben a sikeres vizsgaidőszak letelte után összehívja az Elnökség Ülését a jövőbeli tervek egyeztetése céljából. A 2022/23. évi elnöki ciklus alatt kiemelt prioritásként szerepel az értékteremtés, a fenntartható közösségszervezés és a hiteles szakmai munka.

Alkategóriák

19. oldal / 45

Következő események


Összes esemény

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Shop

Károli Shop

Sport a Károlin

Sport a Károlin

nyelvvizsgaközpont

nyelvvizsgaközpont illusztráció - link a theolingua.hu oldalra