Egyetemi kitüntetések a jogi kar vonatkozásában

2018. szeptember 3-án Prof. Dr. Balla Péter rektor hivatalosan megnyitotta a 2018/2019-es tanévet a Károli Gáspár Református Egyetemen. A Budapest-Fasori Református Egyházközség templomában tartott tanévnyitó ünnepségen egyetemi polgárrá fogadták az elsőéves hallgatókat, valamint kitüntetéseket és díjakat adtak át.


Az egyetem tanévnyitója istentisztelettel kezdődött, amelyen Dr. Békési Sándor, a Hittudományi Kar tanszékvezető egyetemi docense hirdetett igét. Dr. Méhes Balázs, a Tanítóképző Főiskolai Kar dékánhelyettese köszöntötte a meghívott vendégeket, a kitüntetett személyeteket, az egyetem oktatóit és hallgatóit, valamint az egyetem vezetőségét.



Prof. Dr. Balla Péter rektor ünnepi köszöntőjét követően az ünnepség kitüntetések és címek átadásával folytatódott. A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara tekintetében Károli Egyetem Támogatója díjban részesült az Igazságügyi Minisztérium, a kitüntetést Prof. Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter vette át. Egyetemi magántanári címet kapott Dr. habil. Sándor István a Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék volt tanszékvezetője, egyetemi docens. A Károli Gáspár Református Egyetem Rektorának Elismerő Oklevelét a Karok javaslatára Dr. habil. Szuchy Róbert oktatási és tanulmányi dékánhelyettes, a Szenátus által adományozható Károli Emlékérmet pedig Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér nemzetközi és tudományos dékánhelyettes vehette át az Állam- és Jogtudományi Kar esetében.

Az ünnepség végén az elsőéves hallgatók fogadalmat tettek, majd képviselőikkel történt ünnepélyes kézfogás által az Egyetem vezetése az Egyetem polgáraivá fogadta őket. Végül Dr. Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház világi elnöke szólt röviden az Egyetem hallgatóihoz.

 

 

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont