Szakkollégiumi Beszámoló a Váci Börtönlátogatásról

2019. október 25-én (pénteken), Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró asszony közreműködésével – a Tréning hét keretében – a Bocskai István Állam- és Jogtudományi Szakkollégium lelkes csapatával lehetőségünk volt meglátogatni a Váci Fegyházat és Börtönt. Először Dr. Füzesi Viktor bv. ezredes, az intézet parancsnoka tartott bemutató előadást az intézetről, majd kísérettel körbejártuk az épület együttes egy részét. Megmutatták nekünk, hogy milyen egy zárka, hogy néz ki jelenlegi állapotában az intézet kápolnája, valamint megismerhettük annak történetét egészen a 19. század közepétől. Meglátogathattuk a kerámia-műhelyt és a sporttermet, valamint egy olyan részét is az épületnek, amely muzeális jelleggel mutatta be, hogy nézett ki korábban egy börtön. A látogatás során felmerült új, és korábban megfogalmazódott kérdéseinket a minket körbevezető parancsnoknak feltehettük, melyekre készségesen válaszolt.

Bocskai István Szakkollégium

(A beszámolót készítette: Bor Mária Anna, szakkollégiumi tag)

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont