A természet és környezet átfogó védelme c. konferencia

2022. május 12-én, Prof. Dr. Domokos Andrea Professzor Asszony, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Bűnügyi Tudományok Intézetének vezetője személyes jelenléttel konferenciát szervezett „A természet és környezet átfogó védelme” címmel. Az esemény a Finkey Ferenc Büntetőjogi Kutatóműhely második konferenciája volt ebben a témakörben, amely nagy létszámban zajlott le, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Székházában.

A konferencia Prof. Dr. Balla Péter hitéleti rektorhelyettes köszöntő szavaival vette kezdetét, aki stílusosan hívta fel a figyelmet az Isten által teremtett világ védelmére, bibliai alapokon. Végül, imádsággal kívánt áldott munkát az egész napra.

Prof. Dr. Domokos Andrea megnyitó beszédében kiemelte a természet és környezet védelmének aktualitását, s elmondta, miért is fontos, hogy a Bűnügyi Tudományok Intézete is foglalkozzon ezzel a kérdéskörrel. Tovább vitte Balla Rektorhelyettes Úr gondolatait, s hangsúlyosan szólt arról, hogy a teremtett világot az ember mennyire elrontotta. Helyrehozni a dolgokat sokkal nehezebb, s feltétlen jogi szabályozásra van szükség. Bizony, nem egy esetben, felmerül a büntetőjogi felelősség is.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont