Szakkolis siker a DLA Piper Lawyer for a Day jogesetmegoldó versenyén

November 15-én tartották a DLA Piper nemzetközi ügyvédi iroda jogi esetmegoldó versenyének döntőjét.

A Lawyer for a Day elnevezésű verseny harmadik és egyben utolsó fordulójában a 300-ból bejutott 15 versenyzőnek egy hazai vállalatot kellett képviselniük.

A döntőben az volt a feladat, hogy véletlenszerűen sorsolt 3 fős csapatokban komplex jogi és üzleti tanácsadással lássák el az ügyfelet egy potenciális, holland vállalat befektetésével kapcsolatban. A cél az volt, hogy egy konszenzuson alapuló üzleti megállapodást hozzanak tető alá a versenyzők. A feladatot a term sheet jogi kockázatainak feltárásával, annak megtárgyalásával kellett megoldani, az ügyfél számára a lehető legelőnyösebb pozíciót kialkudva.

A döntőbe két károlis hallgató jutott be, Ocskó Jessica és Adler Brigitta, akik a Bocskai István Szakkollégium aktív tagjai. A döntős versenyzőink sikeresen vették a kihívásokat, és mindenre kiterjedő prezentációkat tartottak, alaposan átgondolt üzleti stratégiákat alkottak.

A fődíj egy utazás Moszkvába, ahol a nyertes csapat meglátogathatja a DLA Piper ottani irodáját, városnézéssel összekötve, emellett pedig képviseli Magyarországot a nemzetközi döntőn.

A versenyt Adler Brigitta (szakkollégiumi tag és III. éves joghallgató) nyerte csapatával, így tavasszal ő utazik Oroszországba, s képviseli majd hazánkat a nemzetközi döntőn!

Bocskai István Szakkollégium

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont