- Írta: Vidrinszky Tamás
- Kategória: Nem-besorolt
2025 Augusztus
Nemzeti Tehetség Program HHTDK pályázati beszámoló
Nemzeti Tehetség Program HHTDK pályázati beszámoló
Két károlis ezüstérem a nyári strandröplabda-szezonban
Kiváló értékeléseket kapott a 37. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciója
A KRE ÁJK is részt vett az idei Csillagpont Fesztiválon
Doktoravató és oklevélátadó ünnepség a KRE ÁJK-n
Nemzetközi hallgatók oklevélátadója az Állam- és Jogtudományi Karon
2025. február 24-én rendezték meg a 2025. évi Philip C. Jessup International Law Moot Court Competition hazai fordulóját, amely a nemzetközi jog egyik legrangosabb és legrégebbi perbeszédversenye. Egyetemünk idén először vett részt ezen a neves megmérettetésen. A csapatot öt felkészült jogászhallgató alkotta: Berényi Mór, Gácser István János, Máthé Levente, Nagy Péter és Szesztay Ákos András. A felkészülés során szakmai támogatást nyújtott Dr. Manzinger Krisztián megbízott tanszékvezető, egyetemi adjunktus, aki értékes tanácsaival segítette a hallgatók munkáját és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a diákok elmélyíthessék tudásukat a nemzetközi jogban.
A hallgatók hónapokon át készültek a megmérettetésre, amely során a versenyzőknek az alperes és a felperes álláspontját alátámasztó beadványokat kellet készíteniük angol nyelven. A fiktív jogeset a nemzetközi jog négy izgalmas kérdését érintette: a Nemzetközi Bíróság vitatott joghatóságát, egy miniszter személyi immunitását, egy klímaváltozás okozta tengerjogi vitát és egy állami légi jármű lefoglalhatóságát.
Bár a szóbeli fordulóból végül a nagy múlttal rendelkező ELTE csapata jutott tovább, a Károlis hallgatók kiválóan helytálltak, értékes tapasztalatokat szerezve a nemzetközi jog alkalmazásában és a Nemzetközi Bíróság működésének megértésében.
Gratulálunk hallgatóinknak a felkészüléshez és példás helytállásukhoz!
A bűnszervezet, mint jogi konstrukció a gyakorlatban
Dr. habil. Köbel Szilvia ünnepi köszöntése
Károlis joghallgatók a Hágai Magyar Nagykövetségen
Szabó Diána versei a 96. Ünnepi Könyvhéten megjelent antológiában
Rekordszámú előadó az ÁJK Doktorandusz Konferenciáján
Károlis hallgatói sikerek az idei Kozma Sándor Tudományos Pályázaton
A Magyar Batthyány Alapítvány pályázati felhívása egyetemistáknak
Károlis kedvezmény az idei Csillagpont Fesztiválra!
Elindult a jelentkezés az állatjólléti szakjogász és szaktanácsadó képzésekre
„Kihívások és útkeresések a magyar református egyház 20. századi történetében” Könyvbemutató
Felvételt hirdet a KRE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola
Prof. Dr. Boóc Ádám MTA doktora címet kapott
Méltó búcsú a KRE ÁJK Hallgatói Önkormányzat leköszönő tagjaitól
Hol tart ma az állatvédelem? - Minisztériumi előadás az ÁJK-n
A Mesterséges Intelligencia: nemcsak jelen volt, de *Ő* volt a sztár!
Alkotmánybíróság napjainkban konferencia
Állatasszisztált tanóra az ÁJK-n
Nemzetközi szimpózium Ankarában
Károlis siker a Partiumi Tudományos Diákköri Konferencián
Vidékfejlesztés a gyakorlatban – Tagállami mérlegelési mozgástér és az általános elvek
Sikeresen lezajlott az V. Betű és Lélek konferencia
Arany János-érem Szalma József Professor Emeritus részére
Roma locuta, causa finita – III. Országos Római Jogi Perbeszédverseny
Károlis kedvezmény az idei Csillagpont Fesztiválra!
Újabb állatorvosi előadás a KRE ÁJK-n
Májusi egyetemi istentisztelet
TRAPPolj velünk! – teljesítsünk együtt 2025 kilométert futva, túrázva vagy biciklizve
Copyright © 2023 Károli Gáspár Református Egyetem. Minden jog fenntartva.