Nem-besorolt

Károlis hallgatók először a Jessupon

2025. február 24-én rendezték meg a 2025. évi Philip C. Jessup International Law Moot Court Competition hazai fordulóját, amely a nemzetközi jog egyik legrangosabb és legrégebbi perbeszédversenye. Egyetemünk idén először vett részt ezen a neves megmérettetésen. A csapatot öt felkészült jogászhallgató alkotta: Berényi Mór, Gácser István János, Máthé Levente, Nagy Péter és Szesztay Ákos András. A felkészülés során szakmai támogatást nyújtott Dr. Manzinger Krisztián megbízott tanszékvezető, egyetemi adjunktus, aki értékes tanácsaival segítette a hallgatók munkáját és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a diákok elmélyíthessék tudásukat a nemzetközi jogban.

A hallgatók hónapokon át készültek a megmérettetésre, amely során a versenyzőknek az alperes és a felperes álláspontját alátámasztó beadványokat kellet készíteniük angol nyelven. A fiktív jogeset a nemzetközi jog négy izgalmas kérdését érintette: a Nemzetközi Bíróság vitatott joghatóságát, egy miniszter személyi immunitását, egy klímaváltozás okozta tengerjogi vitát és egy állami légi jármű lefoglalhatóságát.

Bár a szóbeli fordulóból végül a nagy múlttal rendelkező ELTE csapata jutott tovább, a Károlis hallgatók kiválóan helytálltak, értékes tapasztalatokat szerezve a nemzetközi jog alkalmazásában és a Nemzetközi Bíróság működésének megértésében.

Gratulálunk hallgatóinknak a felkészüléshez és példás helytállásukhoz! 

kép 1

IBA ICC Moot Court Competition nemzetközi tanulmányi verseny Hágában

Az utolsó szakaszához érkezett a felkészülés a KRE ÁJK csapata számára, amely az idei évben is részt vesz az IBA ICC Moot Court Competition elnevezésű nemzetközi tanulmányi versenyen, amely a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárását szimulálja.

A Kar hallgatói mintegy 100 egyetemi csapattal mérik össze tudásukat a június 11-18. között megrendezésre kerülő hágai döntőben.

A csapat részvételét az NTP-NTMV-24-A-0020 sz. pályázat finanszírozza.

Másodlagos viktimizáció – amikor az áldozat az igazságszolgáltatás áldozatává is válik

2025. május 07-én a Bűntetőjogi TDK keretében, Dr. Forján Veronika bírósági fogalmazó, Domokos Andrea professzor asszony meghívására beszélt az érdeklődőknek a másodlagos áldozattá válásról, amikor a sértett nem csupán az elkövetőtől szenved el sérelmet, hanem az állami intézményrendszertől is: rendőr, szakértő, ügyész vagy éppen alkalmatlan bíró foglalkozik, vagy éppen nem foglalkozik az ügyével.

Az előadó által ismertetett gyakorlati példák, a bíróság valódi gyakorlata segített elmélyíteni az áldozati szerepekkel és a másodlagos viktimizációval kapcsolatos elméleti ismereteket.

Köszönjük a színvonalas előadást!

kép 1kép 2

kép 3kép 4

kép 5kép 6

kép 7kép 8

Látogatás a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben

2025. április 24-én másodéves joghallgatóink Prof. Dr. Domokos Andrea Tanárnő vezetésével a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben jártak objektumbejáráson.

A hallgatók kiemelkedő szakmai előadást hallottak a büntetés végrehajtás kialakulásának és fejlődésének történetéről, gyakorlatáról, a jelenleg hatályos szabályozásról. Az önként vállalkozókon bemutatták a Bv munkatársai, hogy hogyan néz ki a gyakorlatban a kéz- és lábbilincs, valamint a vezetőszár alkalmazása. Az akciócsoport egy tagja körbevezette a hallgatókat a gyakorló zárkában, ahol érdekes részleteket is megosztott hivatása különlegességeiről.

kép 1kép 2

A program zárásaként a hallgatók a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetébe mentek be, ahol a fogvatartottak mindennapjaiba kaphattak betekintést. A zárkában kérdéseket tehettek fel a körletvezetőnek, illetve saját szemükkel tapasztalhatták meg milyen az élet a börtönben. A  résztvevők sok új ismerettel és tudással gazdagodtak a büntetés végrehajtás elmélete és gyakorlata terén is. Köszönjük szépen a Tököli Bv Intézetnek a készséges fogadtatást, a kiemelkedő szakmai tudást, kísérőink és előadóink kedvességét.

kép 3kép 4

Alkategóriák

Következő események


Összes esemény

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont