- Írta: Szász Brigitta
- Készült: 2024. november 13.
Megnyitotta kapuit a Károli Református Könyv- és Ajándékbolt
A magyar nyelv napján nyitotta meg kapuit a Károli Református Könyv- és Ajándékbolt a Ráday utca 3. szám alatt.
A magyar nyelv napján nyitotta meg kapuit a Károli Református Könyv- és Ajándékbolt a Ráday utca 3. szám alatt.
A Szegedi Tudományegyetem a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel és a Károli Gáspár Református Egyetemmel együttműködésben hozta létre az Európa-tanulmányok Hálózatot március elsején. Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozásának huszadik évében, amelynek második félévében éppen hazánk látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, az Európa-tanulmányok Hálózat alapító intézményei kiemelten fontosnak és időszerűnek látják egy interdiszciplináris Európa-tanulmányok kutatás teljes spektrumát felvonultató, nagyszabású konferencia megszervezését. A Hálózat és a Konferencia szekciói tematikus műhelyek szerint tagozódnak.
2024. október 29-30. között Tashkentben kétnapos nemzetközi kriminológiai konferenciát szervezett az Üzbegisztáni Kriminológiai Kutatóintézet. A konferencián 18 ország vezető kriminológusai tekintették át a globális bűnözésre adandó nemzetközi válaszok és a prevenció leghatékonyabb megoldásait. Az Üzbegisztáni Kriminológiai Kutatóintézet vezetőjének, Berdialiyev Baxtiyor Erkinovichnak a meghívására Prof. Dr. Domokos Andrea, a Bűnügyi Tudományok Intézete és a Büntetőjogi Tanszék vezetője is előadást tartott. Előadásában arról beszélt, hogy krízisek idején hogyan romlik a családon belüli erőszak áldozatainak helyzete, illetve milyen módon lehet a látenciát csökkenteni, a prevenciót erősíteni.
Prof. Dr. Domokos Andrea, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánhelyettese, a Bűnügyi Tudományok Intézetének vezetője és Dr. Fodor Balázs Gábor és Dr. Újhelyi Bence ügyvédek közös szervezésében megrendezésre kerül a Gazdasági bűnözés 2024 című konferencia.
A Wolters Kluwer Hungary 21. alkalommal – telt házzal – rendezte meg a munkajoggal foglalkozók elsőszámú szakmai találkozóját, a Magyar Munkajogi Konferenciát 2024. október 15-17. között Visegrádon. Az eseményen több mint 300 jogász, kutató, egyetemi oktató és HR szakember vett részt. Karunk címzetes egyetemi docense, dr. Pál Lajos ügyvéd, a konferencia szakmai házigazdája kiemelte, hogy Magyarország húsz éve csatlakozott az Európai Unióhoz. Ezért amint a csatlakozás évében, úgy idén is számos előadást szentelnek a szervezők annak vizsgálatára, hogy milyen hatással van az uniós jog a hazai munkajogi jogalkotásra, gyakorlatra.
A 2024. október 21-25. között megrendezésre került és sikeresen lezajlott a Károli Közösségi Napok (őszi Tréninghét), amelynek idei témája a rászorulókról való gondoskodás volt. A hagyományhoz híven az ÁJK hallgatói szabadon választhattak ki két előadást a kari és összegyetemi kínálatból. A meghirdetett előadásokat a Kar kiváló oktatói és a szakmájukban elismert, meghívott külsős előadók tartották.
Prof. Dr. Domokos Andrea a Bűnügyi Tudományok Intézetének és a Büntetőjogi Tanszéknek a vezetője, továbbá Prof. Dr. Kiss András a Semmelweis Egyetem Patológiai Intézetének igazgatója közötti megállapodás keretében a Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói igazságügyi boncoláson vehettek részt 2024. október 24-én.
A Károli Közösségi Hét keretein belül 2024. október 22-én idén is sor került az International Party elnevezésű eseményre az Állam- és Jogtudományi Karon, melynek keretein belül az Európai és Nemzetközi üzleti jog LL.M képzésben részt vevő hallgatók a Kar magyar hallgatóival találkozhattak.
A Zágrábi Egyetem rendezésében 2024. október 10-13. között nemzetközi római jogi konferencia zajlott Dubrovnikban, amelyen a KRE képviseletében három fő vett részt. Prof. Dr. Jakab Éva tanszékvezető a római bankjogról, Giovannini Máté a mandátumról tartott tudományos előadást. A rendezvény kiemelt jelentőségűként kezelte a tehetséggondozást; a KRE utánpótlást Buda Boldizsár képviselte.
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács és a Pécsi Tudományegyetem 2024. október 17–18. között rendezte meg a VI. Országos TDK-fórumot Pécsett. A kétnapos esemény központi témái a tudományos diákköri műhelyek helyzete, szerepe, valamint a kutatói karrier versenyképessége és a TDK vonzerejének megtartása, növelése voltak.
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Magyar Jogász Egylet és a Magyar Jégkorong Szövetség társszervezésével rendezik meg idén a VI. Sárközy Tamás Sportjogi Konferenciát. Az ünnepélyes eseményre a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem K1 épületének Athén termében kerül sor 2024. november 8-án, pénteken 9.00 és 16.00 óra között, a regisztráció 8.30-tól kezdődik a helyszínen.
2024. november 8-án kerül megrendezésre Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetemen, a Károlyi–Csekonics-palotában a soron következő MoveS szeminárium „Free movement, social security, coordination and posting of EU and third-country nationals in the EU" (Az EU és harmadik országok állampolgárainak szabad mozgása, szociális biztonsága, koordinációja és kiküldetése az EU-ban) címmel.
Plusz intézményi pontszámok, történelem, irodalom és jog! Szívesen részt vennél egy bírósági tárgyaláson, mint védőügyvéd vagy ügyész?
Ha jogi tanulmányaid mellett hobbid az éneklés, szeretsz hangszeren játszani, jó hangulatra, egyedülálló felejthetetlen minőségi élményekre és közösségre vágysz, esetleg régebben énekeltél, zenéltél, akkor ez a zenei klub, kórus neked szól!
Copyright © 2026 Károli Gáspár Református Egyetem. Minden jog fenntartva.