- Írta: Vidrinszky Tamás
- Készült: 2019. január 17.
Nyílt nap az ÁJK-n
2019. január 15-én került megrendezésre az Állam- és Jogtudományi Kar idei első Nyílt napja, ahol több mint 100 érettségi előtt álló diák volt kíváncsi a Kar képzéseire.
2019. január 15-én került megrendezésre az Állam- és Jogtudományi Kar idei első Nyílt napja, ahol több mint 100 érettségi előtt álló diák volt kíváncsi a Kar képzéseire.
Tisztelt Hallgató!
A 2018/2019/2 tavaszi félév jogász záróvizsga időszakai az alábbiak szerint alakulnak:
A Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar 2019. februárjában 30 órás Emelt szintű történelem érettségi felkészítő tanfolyamot indít.
A tavaszi tanfolyam időpontja: szombatonként összesen 7 alkalommal
A kezdés pontos időpontja: 2019. február 16. 10:00-13.30
A KRE Állam- és Jogtudományi Karának Polgári Eljárásjogi Tanszéke 2018. december 7-én ünnepi ülést tartott – kapcsolódva a Kar húszéves jubileumához –, a HTK Tóth Kálmán termében.
2018. december 13-án került sor a Technológiai kihívások az egyes jogterületeken című konferenciára Dr. Homicskó Árpád Olivér egyetemi docens, az Állam- és Jogtudományi Kar nemzetközi és tudományos dékánhelyettesének szervezésében. A konferenciának a Magyarországi Református Egyház Zsinati Díszterme adott otthont.
2018. december 4-én a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara húszéves fennállását ünnepelte az Országgyűlés Felsőházi termében. Az ünnepi eseményen a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnökei, valamint kormányzati, közjogi intézmények és jogászi hivatásrendek szervezeteinek vezetői osztották meg a Kar hazai jogász utánpótlás nevelésében elfoglalt szerepére vonatkozó gondolataikat.
A Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok, illetve a Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézet által közösen szervezett Tudományos Diákköri Konferencia keretén belül, november 23-án az Állam- és Jogtudományi Kar vendégül láthatta Sógor Csaba erdélyi Európai Parlamenti képviselőt.
Nemzeti identitás – alkotmányos identitás. Az identitás-vita újabb fejleményei címmel került sor 2018. december 3-án a KRE ÁJK Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhely szervezésében megvalósuló konferenciára.
A Szónok Születik Retorikaiskola oktatásában a KRE ÁJK megbízásából az FKT pályázat keretében retorikaképzés indul 2018. november 30-án és december 7-én, 15.30 −19.30 óra között. A szervező a kari TDT
2018. november 20-án mutatták be a Prof. Dr. Szalma József 70. születésnapja alkalmából megjelent ünnepi kötetet a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az ünnepelt jelenlétében.
A kari TDT november 16-án és 23-án tartja a Szónok Születik Retorikaiskolával közösen az NTP-FKT-18-0012. sz. pályázati programban vállalt retorika tréningek első modulját 16 joghallgató számára.
A résztvevők szakképzett trénerek segítségével ismerkedhetnek meg a jogászok számára alapvető verbális és nonverbális kommunikáció alapjaival és követelményeivel.
2018. november 14-én, szerdán a Kar vezetése ünnepélyes keretek között átadta a 2018/2019. tanévre szóló demonstrátori megbízásokat.
Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér, nemzetközi és tudományos dékánhelyettes köszöntőjében gratulált a 27 demonstrátor hallgatónak, majd átadta a megbízásokat az Állam-és Jogtudományi Kar vezetésének nevében.
2018. november 19-én, 15.00-17.00 óra között műhelybeszélgetésre kerül sor – „A legfontosabb tanulság: mindig emberségesek maradjunk, mindenkivel szemben, minden körülmények között” címmel. Helyszín: KRE HTK Tóth Kálmán terem (1092 Budapest, Ráday u. 28.).
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának TDK-konferenciájára, OTDK válogató versenyére 2018. november 12-én.
Copyright © 2026 Károli Gáspár Református Egyetem. Minden jog fenntartva.