Egyetemünk is társszervezője volt a Vallás és reintegráció című konferenciának

A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam és Jogtudományi Kara és a Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsa Vallás és reintegráció címmel konferenciát tartott november 22-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Ludovika Főépületének Széchenyi Dísztermében. A konferencia ötletgazdája Tihanyi Miklós, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Karának egyetemi docense, aki egyúttal egyetemünk Állam- és Jogtudományi Karának Büntetőjogi Tanszékén oktat alternatív tárgyat a büntetés-végrehajtási intézetekben történő vallásgyakorlásról.

A rendezvény kezdetén Christián László r. dandártábornok, az NKE oktatási rektorhelyettese köszöntötte a megjelenteket. A referátumot Domokos Andrea, a konferencia társszervezője, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánhelyettese tartotta. Valláserkölcsi nevelés egykor és ma című előadásában felhívta a figyelmet a 100 évvel korábbi és a mai büntetőpolitika hasonló törekvéseire. A bűnelkövető segítése, a társadalomba történő visszavezetése fontos feladata az államnak, a társadalomnak és az egyháznak. Utalt arra, hogy a nagy formátumú református büntetőjogász elődök több mint száz évvel korábban megfogalmazták a humánus büntetőjog, a valláserkölcsi nevelés és az utógondozás szükségességét. Napjainkban a büntetőpolitika egyik legfontosabb célja a reintegráció, amelyben rendkívül nagy szerepe van az egyháznak, a börtönlelkészeknek.

Köbel Szilvia, az Állam- és Jogtudományi Kar habilitált egyetemi docense A Börtönlelkészi Szolgálat alapjogi vetülete című korreferátumában felvázolta 1990-től a jogállami garanciák kiépülését. Beszélt a lelkiismereti és vallásszabadság jogi rendszeréről a fogvatartott egyén, vallási közösség és az állam összefüggésében. Utalt egy 1993-as alkotmánybírósági határozatra, mely szerint a lelkiismereti szabadság és a vallásszabadság külön nevesített joga azt ismeri el, hogy a lelkiismereti meggyőződés, és ezen belül, adott esetben a vallás az emberi minőség része, szabadságuk a személyes szabad kibontakozáshoz való jog érvényesülésének feltétele.

Valamennyi előadás megjelenik a Belügyi Szemle tematikus különszámában.

  

 

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont