Nem-besorolt

ÁJK-s részvétel nemzetközi perbeszédversenyen Hágában

A KRE ÁJK csapata az idei évben is részt vesz az IBA ICC Moot Court Competition elnevezésű nemzetközi tanulmányi versenyen, amely a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárását szimulálja. A Kar hallgatói több mint 110 másik csapattal mérik össze tudásukat a júniusi hágai döntőben.

A csapat részvételét az NTP-NTMV-24-A-0020 sz. pályázat finanszírozza.

 

Börtönlátogatáson a Váci Fegyház és Börtönben

A Bűnügyi Tudományok TDK szervezésében a KRE ÁJK hallgatói börtönlátogatáson vettek részt 2024. november 15-én a Váci Fegyház és Börtönben. Az Intézetről szóló informatív előadást követően a hallgatók megtekintették az épület egyes részeit, többek között a történelmi körletrészt.

A program szervezője: Dr. Dobrocsi Szilvia egyetemi docens

„Kari forduló after"

A Közjogi Tudományos Diákkör 2024. december 11-én "Kari forduló after" ülést tartott a Oktatói Kávézóban. Az ülésen kötetlen beszélgetés formájában megvitattuk az elmúlt időszak tapasztalatait.

A Kari kvalifikációra a Közjogi TDK hallgatói körül 14 hallgató - Lezsák Botond, Nagy Borbála Orsolya, Fodor Fruzsina, Nánássy Kincső, Tarjáni-Nagy Zsófia, Hazafi Balázs, Berényi Mór, Loksa Lili, Milák Attila, Baló Loránd Lajos, Kakuk Blanka Ágnes, Doszpoth Artúr, Hajdú Tamás, Hujder Alina - küldött be dolgozatot és tartotta meg az előadást a Kari válogatón.

A Közjogi TDK üléseken az elmúlt másfél évben rendszeresen gyakoroltak a hallgatók, nagyszerű témákkal készültek, és a prezentációt mindannyian kiválóan tartották meg. Szívből gratulálunk mindenkinek! Nagyon szoros verseny volt, és négy hallgatónk - Tarjáni-Nagy Zsófia, Kakuk Blanka Ágnes, Baló Loránd Lajos, Hujder Alina - jutott tovább az OTDK-ra, nekik további sikeres felkészülést kívánunk. Külön öröm, hogy a Kari válogatón a Bűnügyi-Közjogi-Nemzetközi Jogi szekció I. helyezettje Tarjáni-Nagy Zsófia, a Közjogi Intézet fő demonstrátora lett. Az ülésen egyúttal a jövőre nézve terveket is készítettünk.

 

Bűnügyi Tudományok Intézete a kari TDK konferencián

2024. november 28-án kari TDK-konferenciát tartott a kari TDT a KRE ÁJK-n. Több, mint 50 hallgató mutatta be pályamunkáját, közülük 9-en a bűnügyi tudományok területére tartozó témával indultak.

Bővebben ...

Alkategóriák

3. oldal / 41

Következő események


Összes esemény

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont