- Írta: Vidrinszky Tamás
- Készült: 2022. május 25.
Mailáth György Tudományos Pályázat 2022
Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke Mailáth György országbíró emlékére idén is tudományos pályázatot hirdet.
Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke Mailáth György országbíró emlékére idén is tudományos pályázatot hirdet.
2022. május 12-én, Prof. Dr. Domokos Andrea Professzor Asszony, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Bűnügyi Tudományok Intézetének vezetője személyes jelenléttel konferenciát szervezett „A természet és környezet átfogó védelme” címmel. Ez valójában, a Finkey Ferenc Büntetőjogi Kutatóműhely második konferenciája volt ebben a témakörben, amely nagy létszámban zajlott le, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Székházában. Az első konferencia „A természet, környezet büntetőjogi védelme” című utókiadványát a megjelent hallgatóság figyelmébe ajánlotta kutatásvezető professzor asszony.
Az Állam- és Jogtudományi Kar szervezésében bemutatták Kukorelli István 2021-ben megjelent, Három István, három nemzeti ünnep, három példakép című kötetét. A magyar jogtudós, egyetemi tanár könyvének bemutatójára május 24-én került sor a Károlyi-Csekonics-palotában Prof. Dr. Rixer Ádám, a Közigazgatási Jogi Tanszék és a Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhely vezetőjének szervezésében.
A Károli Interdiszciplináris Akadémia (röviden: KIDA) egyedülálló tehetségprogramjára már csak pár napig lehet jelentkezni: május 27. 12 óráig.
A Károli Gáspár Református Egyetem hivatalos hallgatói folyóiratának legfrissebb, tavaszi száma már elérhető kari épületeink közösségi tereiben, illetve kiadványaink között online formában is olvasható.
Az 50. jubileumi, Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd Verseny országos döntőjének idén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Vitéz János Tanárképző Központ esztergomi képzési helyszíne adott otthont.
A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának szervezésében ismét konferenciára kerül sor. Bemutatjuk Kukorelli István: Három István, három nemzeti ünnep, három példakép című kötetét. Az eseményt Prof. Dr. Rixer Ádám a Közigazgatási Jogi Tanszékének vezetője szervezi.
A Keresztény Jogakadémia és a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Kálvin János Keresztyén Szociális Kutatóműhelye 2022. május 4-én második alkalommal rendezte meg a Betű és Lélek című konferenciát. A rendezvény célja, hogy platformot teremtsen a keresztyén jogászok számára kutatásaik, tevékenységük bemutatására. A konferenciát Prof. Dr. Trócsányi László rektor távollétében Dr. habil. Szuchy Róbert oktatási rektorhelyettes köszöntötte, aki elmondta, hogy rendkívül fontosnak tartja a Jogakadémia és az Egyetem együttműködését egy olyan területen, amely egy egyházi felsőoktatási intézmény jogi kara számára prioritásnak kell lennie. Dr. Badacsonyi Zoltán, a Keresztény Jogakadémia szakmai igazgatója köszöntőjében üdvözölte mindazokat, akik már tavaly is részt vettek a rendezvényen és azokat is, akik első alkalommal jöttek el.
A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán „A technológia fejlődés társadalmi kihívásai és hatása a jogi szabályozásra” címmel sorra kerülő konferencia az Igazságügyi Minisztérium „A jogászképzés színvonalának emelését célzó programok” keretében valósul meg. A rendezvény szervezője és a kutatás vezetője: Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér dékánhelyettes.
Kérjük szavazzanak, hogy melyik logóterv legyen a KRE ÁJK Könyvtár jelképe!
Szavazatát az alábbi linken keresztül 2022. 05. 28., szombat 12 óráig adhatja le:
Tisztelt Egyetemi Polgárok, Kedves Károlis Hallgatók!
2022. április 20-án ötödik alkalommal került sor a Kálvin Kutatóműhely programjára, amelynek szervezője Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér a KRE ÁJK dékánhelyettese, a Kálvin János Keresztyén Szociális Kutatóműhely alapító vezetője volt.
Giovannini Máté és Bíró Vivien ötödéves joghallgatók képviselték Karunkat a 2022. április 7–8. között, első alkalommal megrendezésre került Jogász Diákkörösök Országos Találkozóján. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara által – a PTE centenáriumi ünnepségsorozatának részeként – szervezett rendezvény fő célja a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia online lebonyolítása miatt elmaradt személyes találkozások pótlására hivatott, informális jellegű TDK szervezése volt. Az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójában képviselt intézményekből összesen 8 csapat vett részt a kétnapos eseményen, melynek keretében bemutatkozó előadást tartottak, illetve a pécsi felsőoktatás múltjához, a diákköri hagyományokhoz kötődő vetélkedőbe kapcsolódhattak be. Hallgatóinkat dr. Bicskei Tamás tanár úr kísérte el a programra.
A Keresztény Jogakadémia és a KRE ÁJK Kálvin János Keresztyén Szociális Kutatóműhely 2022. május 4-én rendezi meg közös szervezésű szakmai konferenciáját.
Copyright © 2026 Károli Gáspár Református Egyetem. Minden jog fenntartva.