Nem-besorolt

2025 Galéria

ÁJK-s részvétel nemzetközi perbeszédversenyen Hágában

A KRE ÁJK csapata az idei évben is részt vesz az IBA ICC Moot Court Competition elnevezésű nemzetközi tanulmányi versenyen, amely a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárását szimulálja. A Kar hallgatói több mint 110 másik csapattal mérik össze tudásukat a júniusi hágai döntőben.

A csapat részvételét az NTP-NTMV-24-A-0020 sz. pályázat finanszírozza.

 

Üzemlátogatás a Mátrai Erőműben 2024

Energetikai és természeti erőforrások szakjogász szakirányú továbbképzési szak hallgatói 2024. október 18-án szakmai látogatáson vettek részt a Mátrai Erőműben.

A szakmai programot filmvetítéssel és prezentációkkal kezdtük, amely segítségével megismerhettük a Mátrai Erőmű több mint 50 éves múltját, jelenét és jövőjét, a társaság terveinek és jövőképének pilléreit. A mátrai erőmű modernizációja az elkövetkező 10 év egyik legjelentősebb hazai energetikai projektje lesz. Az erőmű minél hatékonyabb üzemeltetése és környezetbarát átalakítása nemzetstratégiai érdek.

A Mátrai Erőmű Magyarország egyetlen jelentős hazai primer energiaforrásával működő erőműve.  Lignitre alapozva jelenleg hazánk második legnagyobb alaperőműve, mely energiafüggetlenségi szempontból jelentős szerepet tölt be.

Az érdekes bemutatók után kisvonaton utazva nézhettünk körbe az erőmű területén. Többek között megtekintettük a gipszraktárt és bementünk az egyik Heller-Forgó hűtőtoronyba is.

Az üzemi területen történő körbevezetés után visszatértünk az előadó terembe, ahol kvízjátékon vehettünk részt, ahol egyik harmadik évfolyamos hallgatónk nyereménnyel gazdagodhatott.

Csapatépítő ebéddel zártuk a tanulmányi kirándulást.

Mindenkinek köszönjük a részvételt!

2025. őszén újra tervezünk ellátogatni a Mátrai Erőműbe és a Paksi Atomerőműbe is.

Alkategóriák

3. oldal / 42

Következő események


Összes esemény

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont