Nem-besorolt

Jótékonysági koncert a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola megsegítésére

A Károli Gáspár Református Egyetem jótékonysági koncerttel egybekötött adománygyűjtést indít a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola megsegítésére.

Az esemény és gyűjtés kezdeményezője Prof. Dr. Trócsányi László rektor.
Időpont: 2022. március 5. 18 óra
Helyszín: Pozsonyi úti Református Templom (1133 Budapest, Pozsonyi út 58.)

A gyűjtésben együttműködő támogató a Református Szeretetszolgálat.
A templom korlátozott befogadóképességére tekintettel a regisztrációját 2022. március 4-ig szíveskedjen megküldeni az alábbi e-mail címre: jotekonysag@kre.hu.

Magyar Jogász Egylet díjazottjai

A Magyar Jogász Egylet (MJE) – a hazai jogi karok együttműködésével – pályázatot hirdet graduális joghallgatók, valamint jogász szakon végzett, ösztöndíjas doktoranduszhallgatók részére kiemelkedő tudományos, illetve tudományszervező tevékenységük támogatása érdekében.

Az MJE Ösztöndíjprogram kiemelt célja – a hagyományosabb tanulmány írásának támogatása mellett – az alábbiakban felsorolt, innovatív műfajok hallgatók körében történő népszerűsítése. A választható műfajokban végzett alkotótevékenység hozzásegítheti a hallgatókat ahhoz, hogy reagálni tudjanak a változó világ kihívásaira.  Alkalmasak ugyanis olyan, újító jellegű ötletek kidolgozására, amelyek választ adhatnak a jogdogmatika-, illetve a jogintézmények által le nem fedett területek problémáira, valamint hozzájárulhatnak a jogrendszer működésének, elveinek megújításához, hatékonyságának növeléséhez.

Díjazott hallgatóink:

Bene Andrea Dorottya, jogász képzés, nappali munkarendű, V. évfolyam,

  • tanulmány címe: Az emberi élet szabályozhatóságának kérdései - a gyógyítástól a génmódosításig,
  • I. hely,
  • konzulense: Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér PhD dékánhelyettes, tanszékvezető- helyettes, egyetemi docens

Bíró Vivien Enikő: jogász képzés, nappali munkarendű, V. évfolyam,

  • tanulmány címe: Az elektronikus végrendelkezés megvalósulásának lehetősége,
  • II. hely,
  • konzulense: Prof. Dr. habil. Boóc Ádám PhD tanszékvezető egyetemi tanár

Almási Dóra: jogász, nappali, V. évfolyam,

  • tanulmány címe: Telemedicina alkalmazása az egészségügyben,
  • III. hely,
  • konzulense: Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér PhD dékánhelyettes, tanszékvezető- helyettes, egyetemi docens

Selmeci Laura Anna: jogász, nappali, V. évfolyam,

  • tanulmány címe: Versenyjogi jogsértéssel okozott károk megtérítése
  • III. hely
  • konzulens: Prof. Dr. habil. Miskolczi-Bodnár Péter CSc dékán, tanszékvezető, egyetemi tanár

Háborús és emberiesség elleni bűncselekmények 2022-ben

Kedves Érdeklődők!

Prof. Dr. Domokos Andrea, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézetének vezetője és a Bűnügyi Tudományok TDK közös szervezésében kerül megrendezésre a soron következő program.

"Háborús és emberiesség elleni bűncselekmények 2022-ben" címmel dr. Papp Petra LL.M tanársegéd tart előadást, amelyre 2022. március 4-én (pénteken) 9:00 órakor kerül sor online formában (MS Teams).

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

Alkategóriák

17. oldal / 42

Következő események


Összes esemény

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont