- Írta: Vidrinszky Tamás
- Készült: 2019. május 15.
Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem minden évben megszervezi a Partiumi Tudományos Diákköri Konferenciát.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem minden évben megszervezi a Partiumi Tudományos Diákköri Konferenciát.
A KRE Állam- és Jogtudományi Karának csapata a 2018/19-es akadémiai évben is részt vett a nemzetközi választottbírósági perbeszédversenyen. Az immáron 26. alkalommal megrendezésre került Willem C. Vis International Arbitration Moot nemzetközi választottbírósági perbeszédversenyen, az írásbeli beadványok leadását követően – a választottbírósági tárgyalást szimuláló – szóbeli fordulóra 2019 áprilisában, Bécsben került sor. A csapat felkészítő tanára dr. habil. Boóc Ádám PhD tanszékvezető egyetemi docens (Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék) volt.
A jognak, ha fenn akarja tartani a gazdaság működését, védenie kell a korrekt magatartást tanúsító gazdasági szereplőket és fogyasztókat a tisztességtelen magatartástól – fogalmazott Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péter dékán.
2019. május 6-án megjelentek az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) 2019/20 tanévi kiírásai.
2019. április 11-én tanulmányúton vettek részt az ÁJK Nemzetközi Tanulmányok szak másodéves hallgatói. Pozsonyba látogattak, a magyar nagykövetség részeként működő Magyar Kulturális Intézetbe a tavaszi Károli Közösségi Napok egyik kiemelkedő programjaként.
Április 25-én tartotta konferenciáját a fenti címmel a KRE Állam- és Jogtudományi Karának Gazdasági és Vezetéstudományi Intézete, a Magyarok Házában.
Igazán felemelő ünnepség keretében valósult meg A Kecskeméti Református Jogakadémia története című kötet bemutatója április 17-én Kecskeméten, a Református Újkollégium Dísztermében.
Idén az Alapszakosok OTDK-ja keretében is szép eredményekkel képviseltette magát a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Pécsett és Gödöllőn.
A műhely célja, hogy az etika, mint normarendszer helyét meghatározza a társadalomban mind elméleti, mind pedig a napi gyakorlatban alkalmazható módon.
A feladat elvégzésében kitüntetett helyet foglalnak el az egyházi fenntartású felsőoktatási intézmények, mivel ezeknek kiemelten is feladata, hogy az értelmiség számára az oktatásban és a kutatásban, illetve a társadalmi kapcsolatokban egyaránt közvetítsék a vallás az erkölcs és a jog évezredes értékeit.
A 2018/2019-es tavaszi félévében is kiírásra került a Sporttevékenységért járó ösztöndíj.
Sikeresen zajlott le 2019. április 10-12. között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia, az Állam-és Jogtudományi Szekcióban.
Örömmel tájékoztatjuk hallgatóinkat, hogy az Egyetem vezetése a 2018−2019. tanév tavaszi félévre ismét meghirdeti a Károli Közösségi Napok, azaz a Tréninghét nevű összegyetemi programsorozatot 2019. április 8−12. között, amelynek témája a láthatóság.
Nagy örömünkre szolgál, hogy a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás nyilvánosságra hozott jelentkezési statisztikái alapján Egyetemünk a 10. legnépszerűbb felsőoktatási intézmény az összes jelentkező számát tekintve!
Március 22-24-ig tartott az OTDK-felkészítő hétvége Nagykőrösön, a kari TDT szervezésében, a „Károlis joghallgatók TDK felkészülésének támogatása” című pályázat keretében.
Copyright © 2026 Károli Gáspár Református Egyetem. Minden jog fenntartva.