Nem-besorolt

Közjogi Intézet Tudományos Diákköri ülése

A Közjogi Intézet Tudományos Diákköri ülést tartott 2024. május 3.-án a Bocskai Szakkollégium Közjogi Műhelyével közösen.

Az ülésen a hallgatók bemutatták a tervezett TDK dolgozatukat, amellyel szeretnének a jövő évi OTDK-ra pályázni. Sok sikert kívánunk a hallgatóknak a kutatómunkához és a dolgozat elkészítéséhez!

 

Nagy érdeklődés volt a Bűnügyi Tudományok Intézete tréningheti programjaira

A Bűnügyi Tudományok Intézete a 2024. tavaszi Károli Közösségi Napok keretei között számos színvonalas szakmai programot szervezett, amelyeken összességében több, mint 200 hallgató vett részt.

2024. április 2-án kedden hallgatók egy csoportjával Fiedler Bálint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe látogatott, ahol bejárták az Intézetet és sok érdekességet megtudtak a kényszergyógykezelésről és a bent lakók mindennapjairól.

Április 3-án szerdán reggel Prof. Dr. Czine Ágnes Híres gyilkosságok címmel tartott előadást. Délután Prof. Dr. Domokos Andrea és Dr. Dobrocsi Szilvia folytatta hagyományos programsorozatát, a Református Büntetőjogász Portrék sorozatot, amelynek keretei között ezúttal – többek között – Finkey Ferencet és Balogh Jenőt mutatták be az érdeklődőknek.

Április 4-én csütörtökön a KIDA jóvoltából különleges vendége volt az Intézetnek: a köznyelvben „lúgos orvosként” ismert Bene Krisztián áldozatát, Renner Erikát kérdezte Prof. Dr. Domokos Andrea és Kovács Réka Eszter mintegy 150 hallgató előtt, akik teljesen megtöltötték az előadótermet, és időnként feszült csendben hallgatták az elmondottakat, míg máskor aktívan közreműködve kérdéseket intéztek az előadóhoz.

Április 5-én pénteken hallgatók egy csoportja a Rendőrmúzeumba látogatott Dr. Dobrocsi Szilvia vezetésével, ahol szakértő tárlatvezetésen ismerkedhettek meg a kriminalisztikai kiállítás kiváló anyagával.

Alkategóriák

1. oldal / 19

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont